Egy csók a szádra, lángoló, piros,
a többi már zuhogva záporoz,
betakar minden fedetlen helyet,
homlokod, nyakad, szemed, füledet,
s aztán, hol tested még rejti magát,
a csók-zápor a ruhádon tör át,
s végül csuklódra, hogy kék ereid
vigyék el szerelmemet szívedig.

Te vagy a Mikulás. Az igazi. Aki nem csak egy napon érkezik, nem csak egy napon ad. Hanem mindig. Aki pontosan ismer, és mindig azt adja, amit kell. Amire szükségem van. Nem kell levelet írnom, nem kell kérnem. Adod. Mert figyelsz rám. És te jobban tudod, mikor mire van szükségem, mint én.

Az igazi Mikulás ilyen. Figyel, szeret, és ad. Pont úgy, mint te.

Mikor nálad ott vagyok, mindig boldogabb vagyok,
Mindig téged akarlak, mindig téged vigyázlak,
És mindig ott hagyok egy darabot a szívemből.

Ahol véget ér a tested, ott kezdődik az enyém.

Hogyha már nem szeretsz,
Az isten áldjon meg,
De ha még szeretsz, úgy
Ezerszer áldjon meg!

Te az a dallam vagy, ami tökéletesen harmonizál velem.

Az én szerelmem nem viharzó tenger,
Nem hajtja szenvedély.
Az én szerelmem nyugodt tónak képe
Oly csöndes, tiszta, mély.

Ha durcás kis arcod
Egészen az arcomra
Fekteted, Te, én kicsi lányom:
Nem bánom:
Csak a könnyeink folyanak össze.

Hogyha a sors vad szele
Kietlen tájra fúj,
Szerelmem oda is követ,
Vedd szívem zálogul.

Megmaradtál e töredék időben
többnek és szebbnek, mint hittem,
megmaradtál, talán olyannak,
akit nekem képzelt az Isten.

Halkan ha hozzád kopogok,
ne fordíts hátat, ne menj mással,
nyújtsd a kezed, és boldogságom
add meg egy könnyű mosolygással.

Ott voltál mellettem, mikor más nem.
Hányszor mondtad nekem, hogy soha ne adjam fel!
És itt vagyok, tudom, amit kell tudnom.
Kézen fogva megyek tovább veled az úton.

Szebb a szemed fénye
minden napsugárnál,
ékkővel kirakott
királykoronánál.

Hordalak magamban,
mint száj a sóvárgást,
lehelet a csókot
és kar az ölelést
és vér a szerelmet
s szerelem az embert,
ember a világot
s a mindenség téged,
hordalak magamban,
mint létet a halál
és halált az élet!