Nehéz leírni az érzéseket, amelyek akkor futnak át az emberen, amikor olyasvalakivel találkozik, akinek a képe oly régen él a gondolataiban.

Elképesztő mértékben felgyorsult a világ, és egyre kevesebb idő jut egymásra. Az ünnepek valódi megünneplése, a valahova tartozás együttes élménye, a közös étkezések, a közös programok, ezek lassan kikopnak az ünnep fogalomköréből. Egész egyszerűen nincs ezekre idő. Ez tehát ennek az időszaknak a legnagyobb kihívása: időt tölteni azokkal az emberekkel, akik fontosak, és azokkal a dolgokkal, amelyek értékesek - hangsúlyozva, hogy nem anyagi értelemben.

Egy kontrollmániás partner soha nem fog megbízni a párjában, az ugyanis számára kiszolgáltatottságot, azaz bizonytalanságot jelentene. A folytonos ellenőrzéssel igyekszik kizárni az életéből a kiszámíthatatlanságot, ezzel próbálja lecsökkenti a sérülésesélyt. Rossz tapasztalatok okán félnek attól a fájdalomtól, amit egy-egy csalódás okozhat.

Ha teheted, engedd be, ami jönni akar, és tartsd meg, ami maradni szeretne. És ami menni akar, azt ne marasztald.

Az életben sok függ attól, kikkel köt szövetséget az ember.

Ha valakit egyszer csodálatosnak tartottam, akkor nem mondhatom egy idő után, hogy akkor voltam bolond, amikor csodálatosnak tartottalak...

Udvarolni illik, de nem mindenkinek. Biztatás nélkül "kár a benzinért". A biztatás a nők joga.

A párbeszéd a kíváncsisággal kezdődik, a tisztelettel a másik iránt.

Semmi nem írhatja felül az életet, a kapcsolatodat a gyerekeddel, de azt sem, kikkel élsz együtt. Semmi. Sem a hit, sem az ideológia, sem a politika, sem a tradíció. Pontosabban: a szeretet az, amely mindent felülír.

Szerelemben, közeledésben, hódításban sok még a játék, vidám incselkedés és a nevetés. De amikor csókolsz, komolyra fordul a játék.

Néha a láthatáron feketéllik egy rettenetes vihar, mégsem tör ki, hanem fokozatosan továbbmegy, és feledésbe merül.

Szeretni akarlak téged, anélkül, hogy beléd kapaszkodnék. Becsülni szeretnélek, anélkül, hogy megítélnélek. Együttműködni veled, anélkül, hogy rád nehezednék. Hívni téged, anélkül, hogy követelőznék. Elhagyni bűntudat nélkül. Kritizálni, anélkül, hogy felelősségre vonnálak. És segíteni neked, anélkül, hogy tolakodó lennék.

Ugyanaz ment, mint az általános iskolában. Az erősek helyett a gyengék gyűltek körém, a szépek helyett a rondák, a győztesek helyett a vesztesek. Úgy tűnt, az a sorsom, hogy az ilyenek társaságában éljem le az életemet. Ez még nem is zavart volna annyira, az viszont annál inkább, hogy ezek a buta barmok nem tudtak leszakadni rólam. Olyan voltam, mint egy kupac szar, ami körül döngenek a legyek, ahelyett hogy virág lehettem volna, ami körül lepkék meg méhek repkednek. Egyedül szerettem volna élni, mert leginkább egymagam szerettem lenni, sokkal tisztább érzés volt, de ahhoz sajnos nem voltam elég okos, hogy megszabaduljak tőlük. Aztán lehet, hogy ők voltak a mestereim: apák más kiadásban. Akárhogy is, fárasztó volt a jelenlétük, amikor semmi másra nem vágytam, csak hogy megehessem nyugodtan a szendvicsem.

Sosem gondoltam volna, hogy csupán az, hogy valaki fogja a kezem, teljesebb emberré tehet, mint bármi más.

Amíg postások vannak, az élet bővelkedik különleges fordulatokban.