Vannak emberek, akik, ha bármiben is szerencsés vetélytársra akadnak, a benne levő jótól készek tüstént elfordulni, s csak a rosszat látják benne. Vannak aztán, akik, ellenkezőleg, épp azt a tulajdonságot akarják a boldog vetélytársban látni, amellyel legyőzte őket, s fájdalomtól elszoruló szívvel csak a jót keresik benne.

Valami odabenn mindig kiáltani akar. Aki szeret minket, tudja ezt, s meg is hallja.

Mindig magamra gondolok, és ugyanezt várom el mindenki mástól is. Én ezt nevezem rokonszenvnek.

Beszélni kell, mert a hallgatásnak egész fészekalja rút, fekete kisgyereke születik: a félreértés, a sértődés, a megbántott önérzet, a kétely.

Reggel, elindulván a világba utcai ruháival együtt mindenki magára ölti a páncéljait is. Eleve védekezni akar mindenféle tüske, bántalom ellen. De mekkora öröm, ha valaki olyannal találkozunk, akinek jelenlétében legalább páncéljaink egy részétől megszabadulhatunk!

Van, hogy két ember úgy megy el egymás mellett, ahogy a vonatok találkoznak össze az éjszakában. A kivilágított ablak mögött pár elillanó másodpercre elkapnak egy képet, egy szót, és az emlékfoszlánnyal már futnak is tovább a maguk külön világa felé.

Emberek között, akiket egymáshoz kötött a végzet, nincs büszkeség.

Sokan hajlamosak vagyunk úgy tekinteni az emberekre, mint a lottószelvényekre: azt hisszük, az a dolguk, hogy valóra váltsák az álmainkat.

Személyesen és közösségként is mindannyiunkat nyugtalanít, hogy mit gondolnak rólunk mások, idegenek, mindazok, akiket ismerünk. Ez a nyugtalanság fájdalommá nőhet, elhomályosíthatja a valósággal való kapcsolatunkat, és ha magánál a valóságnál is fontosabb lesz, problematikussá válik.

Van, aki önmagát szereti másban, s van, aki önmagában azt a másikat, akivé maga is válik általa.

Ha egyetlen hibádat felismered, többet ér, mint ezernyi hibáját felismerni másnak. Ahelyett, hogy rosszat mondanál az emberekről, ütköznél velük és nyugtalanságot keltenél az életükben, szemléld őket teljes valóságukban. Gondolj inkább a jó tulajdonságaikra. Ha mégis örömödet lelnéd valaki becsmérlésében, azonnal képzeld azt, hogy rohadt gyümölcsbe haraptál. Így elég gyorsan leszokhatsz a sértő viselkedésről.

Furcsa, milyen könnyen mondunk ítéletet egy másik ember fölött, mindaddig, amíg nem hiányzik. Amíg el nem ragadja tőlünk a sors. És azért veszítjük el, mert soha nem is tartozott igazán hozzánk.

Mi van az emberek között?... Maga nem tudja még, hányféle kapcsolat van, az emberek négy-öt fogalommal gondolkoznak, van barátság, szerelem, rokonszenv, bizalom... De van más is, aminek nincsen neve. Van titkosabb és érthetetlenebb kapcsolat is, ami nem barátság, nem is szerelem, s mégis olyan forró és eleven, hogy nem lehet kitérni előle.

A világon csak egy rosszabb dolog van annál, ha beszélnek rólad. Az pedig az, ha egyáltalán nem beszélnek.

Ha fel akarsz emelni, magasabban kell állnod nálam.