Aki kártyázik, az a felejtés teljes mámorát élvezi, s külön világegyetemben él, melynek síkjait kártyalapok rakják ki.

Amikor mindent jelent, úgy játssz, mintha semmit sem jelentene.

Az ember csak ott egészen ember, ahol játszik.

Nem követek semmiféle stratégiát vagy tervet. A trükköm mindössze annyi, hogy mindig optimista maradok, és csak akkor szállok ki, ha a vég tényleg elkerülhetetlennek látszik. Fontos úgy gondolkodni és játszani, hogy közben a nyerésre koncentrálsz.

Amikor győzöl, kialakul benned egy különleges érzék, körülvesz a legyőzhetetlenség aurája.

Ettől lesz valakiből szerencsejátékos: örülünk, ha nyerünk, de nem bánjuk túlságosan, ha veszítünk. Vagyis inkább nem bánjuk eléggé.

A játékról szóló könyvében Jan Huizinga remek példáját adja annak, hogy a játék a valóság és a látszat világa közötti villódzás "mintha világa". Az anekdota egy ifjú apáról szól, aki belépve a szobába, azt látja, hogy négyéves kisfia egy széksor első székén ül, és "vonatot játszik". Ahogy meg akarja ölelni fiát, a kisfiú megszólal: "Ne csókold meg a mozdonyt, apu, mert akkor a vagonok nem fogják elhinni, hogy igazi!"A mozdony egy szék, de olyan, mintha mozdony lenne; tudjuk, hogy nem mozdony, és mégis úgy teszünk, "mintha" mozdony lenne.
Érdemes volna nekünk is gyakrabban belemenni ebbe a mintha játékba. Érdemes volna azt játszanunk, hogy nem félünk; hogy szabadok vagyunk; hogy felelősségteljes polgárok vagyunk; hogy megbízunk egymásban; hogy tudunk segíteni a rászorulókon; hogy fel tudunk építeni egy jobb világot; hogy halandók vagyunk; hogy örökké élünk; hogy játék az élet; hogy nem játék az élet; hogy van értelme az ember életének.

A játék azoknak a bátraknak adatik meg, akik már eleget tudnak és még nem, akik már elég erősek és még nem, akik már elég bölcsek és még nem. Játszani annyi, mint felfüggeszteni az élet mindenhatóságát felettünk.

Amikor a vallásgyakorlatból hiányoznak a szellemi dimenziók, a szertartás üres formalitássá, külső dísszé, valójában teljesen szükségtelenné válik. Minden jelentés elvész belőle, rutinból végezzük, már nem más, mint időtöltés, unaloműző játék.

Dolgozz, hiszen dolgozni kell, de ne engedd, hogy az életed csak munkából álljon! Legyen az életed játék, legyen az az életed középpontja... a munka pedig eszköz ehhez a játékhoz. Dolgozz egy irodában, dolgozz egy gyárban vagy egy boltban, de csakis azért, hogy legyen időd és lehetőséged játszani! Ne engedd, hogy az életed a munka rutinjává alacsonyodjon le - az élet célja egyedül a játék. A játék azt jelenti, hogy valamit önmagáért teszel.

Nem lenne szabad, hogy a zsírkrétának ételszaga legyen.

Azt kívánom, hogy az élet minden rezdülését felfogjam. Meglássam a játék titkait, tudjam a szabályait, tudjam a lapok értékét. Tudjam, mikor kell dobnom és mikor kell emelnem. Tudjam, mi a szavak jelentése, az érzelmek ereje, a gondolatok értelme. Felismerjem az őszinte mosolyokat. Meglássam a szemekben a szeretetet. Minden rajtam múlik!

A játék nincs mindenütt jelen a világban. Nincs, mint valami éltető só, feloldva és feloldódva a világ anyagában. Épp ellenkezőleg: alig-alig fér össze a világgal. Egyedülálló és különleges a világban. Ütközik a világgal. Ellenpólusa annak a "nem emberi világnak", annak a világnak, amelyben élünk, s amelyet "idegen világnak" nevezünk.

Legmélyebb lényegét tekintve minden játék tánc.

Időnként ki kell ugranunk a kauzalitás börtönéből, mely szigorúan meghatározza mindennapi életünket. És a játék lehetővé teszi, anélkül, hogy túl sokat kockáztatnánk. A játék "mintha", és így azok a veszteségek, amelyeket itt szenvedünk el, nem maradandó hatásúak. És még a játékon belül is óvatosak vagyunk, és igyekszünk a kockázatot a minimálisra csökkenteni. Ritkán kockáztatjuk a jó szerencsénket azzal, hogy arany svájci óránkat dobáljuk fel a levegőbe, és próbáljuk elkapni. A túl magas kockázat elrontaná a játék örömét. Egy-egy cseresznyeszemnek lehet erre a célra éppen megfelelő a piaci értéke.