Egy verseny olyan, mint egy művészeti alkotás; alkotás, ami a technikán és a munkán kívül inspirációt is igényel, hogy aztán elégedetten szemlélhessük. Egyúttal mulandó is, olyan, mint egy buddhista mandala, élvezhetjük a megalkotása közben és a csúcspontján is, de amint elérte a tökéletességet, örökre eltűnik, mert lehetetlen lenne ugyanazt a versenyt még egyszer megalkotni. Lehetnek hasonló versenyek, átélhetünk hasonló érzelmeket, érezhetünk ismerős érzéseket, de sohasem ugyanabban a formában, mert az inspiráció mindig más formák felfedezéséhez vezet minket.

A rajtnál mindannyian egyenlők vagyunk. Nem lehet különbséget tenni az emberek között az alapján, amit korábban elértek, mert csak az lehet a mérvadó, amit most képesek bizonyítani.

A győzelem íze magával ragad, függővé tesz, mint valami kábítószer, az ember szeretné újra meg újra átélni, és nem tehet semmit, muszáj újra nekikezdeni a folyamatnak, hogy hónapok, talán évek múlva ismét érezhesse azt a néhány pillanatot, a rendkívüli erőt és érzelmi törékenységet, a feltörő boldogságot.

Az, amit a fiúk a "verekedős játékok" alkalmával elsajátítanak, minden hímnemű számára lényeges lecke: miként lehet mókázni, zajongani, még akár bedühödni is, és ugyanakkor tudni, hogy mikor kell megállni. A férfiak számára, aki együtt élnek a tesztoszteronnal, mindez létfontosságú. Ha férfitestben élsz, meg kell tanulnod, hogyan irányítsd azt.

A gyermetegség nem más, mint komolyan viszonyulni a semmiségekhez, meg azokhoz az őszinte érzésekhez, amelyeket a semmiségek ébresztenek. A gyermetegség feltétlenül öntudatlan érzés. Ha a felnőtt egy adott pillanatban felfogja saját gyerekességét, és folytatja a játékot - egy pillanat alatt máris kényeskedő, kellemetlen lénnyé változik. De az öntudatlan gyermetegség elbűvölő.

Az, aki nyer a játékban, nyer az életben is; mindkettőben ugyanazok a tulajdonságok kellenek ahhoz, hogy az ember biztosítsa a felsőbbrendűségét.

Az igazi szerencsejátékosnak ahhoz, hogy érezze, igazán él, kell az az izgalom, hogy elveszíthet mindent.

Játszani belülről kell, nem pedig a külsőre koncentrálva.

Ha az ember cinkelt lapokkal játszik, megnyerhet minden partit, de így nincs értelme játszani.

Ha az ember játszani akar, tudnia kell állni az ütéseket.

A parasztok, a király és a királynő is ugyanabba a dobozba térnek vissza, amikor a játéknak vége.

Gondolkodni, alkotni jó, a kreativitás, amit én főként a sakkban élek meg, teljesebbé teheti az életet.

Ha a háború a feltalálás apja, akkor a játék az anyja.

A játék csak egy másik változata a munkának; összes formájában bensőséges szerepet játszik az emberi tudás felhalmozásában.

Csak a játék maga taníthat meg a játékszabályokra.