Vajon nem csak olyasmi a hűség is, mint az igazság? Törekszünk felé, de mégis folyvást megtagadjuk.
Nyomtalanul múlunk el
ott ahol
hazugság minden
ahogy hozzám értél tegnap
rám folyó verítékkel
és mondtad hogy a csókom líra
fogtad a kezem
nem engedted el
de ez csak egy pillanat
míg jön a hajnal
majd elszáll az egész.
Sok ember csak azért nem lép félre házasság előtt, lányom, mert nem tudja, hogy az milyen jó.
Ha a halál szakítja szét ama köteléket, mely az egész életre volt szánva, meghajolunk fájdalommal a sors kemény csapása alatt; de ha a szerelem nem párosult hűséggel és szívünknek kedves kéz méri a halálos csapást, akkor gyakran az egész emberiségben való hitünknek vége.
Nem kiszeretek egy asszonyból, hanem beleszeretek egy másikba.
A féltékenység olyan elmebaj, amely maga idézi elő kiváltó okait. Nem az lesz féltékeny, akit megcsalnak, hanem azt csalják meg, aki féltékeny.
A szerelem gyönge, törékeny virág, és hogyha már eljegyzésig, mátkaságig fejlődött, még akkor kell ám reá nagyon vigyázni, hogy valamely gonosz idő meg ne ölje. A tavasz első piczi virágának nem árthat jobban a dér, mint a jegyesek között a neheztelés.
Néha akkora a csábítás, hogy az ember a legszebb feleség mellett is elgyengül.
Nagy tévedés, hogy a megcsalás teszi tönkre a kapcsolatokat. A falak a hibásak, amelyek a hazugságok miatt emelkednek két ember közé.
Ha kettőt vagy hármat szeretünk, akkor is nyilván egyet kell választanunk, mert az a normális. Pedig az igazság az, hogy csak kevesek lelke elég érett ahhoz, hogy belássák, maga az emberi természet nem monogám, és évszázadok óta valami olyasmibe kényszerítjük magunkat a kétszereplős párkapcsolati modellel, ami nem megy nekünk. Mert a nagy büdös helyzet az, hogy egyetlen ember hosszú távon képtelen megadni mindazt, amire szükségünk van.
Az őszintén felvállalt többszerelműség miért megvetendő, ha a megcsalásról hallgat és szemet huny fölötte a fél világ?
Folyton azzal jönnek, hogy sosem értetted meg őket, meg hogy nincs már bennetek semmi közös. De általában mindig ugyanaz van a háttérben: egy másik nő.
Nem versenyzek senkivel. Teljesen elvesztettem az érdeklődésemet a versengés és a győzelem iránt. Ha nem vagyok az első, verseny nélkül, küzdelem nélkül, akkor nem érdekel.
Gyakran nem azért megyünk máshová, mert másik partnert keresünk. Azért megyünk máshová, mert egy másik ént, önmagunk egy másik verzióját keressük. Nem arról szól a hűtlenség, hogy el akarjuk hagyni a partnerünket. Azt az embert akarjuk elhagyni, akivé mi magunk váltunk.
Tiszta élet, hűséges élet nem létezik, ezt soha nem adhatjuk meg egymásnak. De mindaddig, amíg fogjuk, amíg nem engedjük el egymás kezét - legyen az a kéz tízezer mérföldre vagy a szomszéd ágyban -, mindenkinek a maga dolga, hogyan éli az életét, a saját titokzatos, magányos életét.