A másikkal való egység érzetének mindent átható ereje, miután eleget dolgoztál magadon a házasság érdekében, nem veszi el a függetlenségedet. Felszabadít, és lehetőséget teremt, hogy az legyél, aki valóban vagy. Az összes egóból táplálkozó dolgot letisztítja, és megengedi, hogy a lelked átragyogjon rajtad.
Az ember gyakran hajlamos elkanászodni. Mint ahogy a kapcsolatokkal is így vagyunk. Az elején, mikor meg akarjuk szerezni a másikat, mindent megteszünk, teperünk, mint az állat. Aztán amikor már megvan, amikor már elvesszük feleségül, amikor már úgy vagyunk vele, hogy úgyis ismer, úgyis velünk marad, már nem is teszünk bele nagy energiát. Ellötyögünk takaréklángon.
Életem legkeményebb küzdelme az első feleségemmel volt.
Ha már házasodsz, természetesen tökéletes házasságra vágysz. A tökéletes házasság első feltétele az, hogy egy tökéletes nővel kössed.
Párkapcsolati szinten sokkal inkább meg lehet beszélni bármit, mint a társadalom szintjén. A demokráciával ugyanis az a gond, hogy minden idióta beleszólhat mindenbe.
A jó házasság alapja a közös pszichózis, csak erősen kell hinni benne.
A házasság előtt fellángoló szerelem a házasságban kialszik, csak üres és szomorú helye marad. A házasság után érzett szerelem is elmúlik persze, de a helyét a boldogság foglalja el.
A házasság szerelem és nem praktikusság kérdése.
A tönkrement frigy egyforma minden társadalmi szinten.
Mindenkinek a feleség az élet legnagyobb problémája.
Azt hiszem, rettenetesen fontos, hogy meddig terjed a saját énünk, és mikor lógunk a másikba, illetve mikor lóg a másik belénk. Hogy meg tudjuk-e teremteni a másiktól való függetlenség és a vele való feloldódás törékeny egyensúlyát. Mert egyszerre szeretnénk megszűnni a másikban, elveszíteni az éntudatunkat, s egyszerre szeretnénk menekülni tőle, hogy ne nyelje le azt, akik vagyunk.
A lélektárs nem azt jelenti, hogy megismerkedtek, és aztán, mint a mesében, rózsaszín cukormázzal leöntve, boldogan éltek, míg meg nem haltok. A lélektársi kapcsolat gyakran nehéz szakaszokon megy keresztül. Ezekben az időkben lehetőség van a felemelkedésre is, meg az elbukásra is, kinek-kinek választása szerint.
Egy házasság, amely rosszul kezdődik, csak jobbá lehet.
Egy házasság, ha megromlott, tudni kell lépni. Kutya kemény, de hogy két ember úgy élje le az életét egy házasságban, hogy hazudnak egymásnak, becsapják önmagukat, ezáltal egymást, azt gyávaságnak, meghunyászkodásnak tartom.
Férjek és feleségek általában megérzik, ha minden ellenvetés hiábavaló.