Nem lehet az embernek csak úgy fogni magát, aztán arrébb-állni. Az ember nem csak annyi, amennyit a lábán, hátán elvisz. A világa is hozzátartozik.
A vidéki, aki a hazáról kezd beszélni, az előbb-utóbb a szülőföldre, a "szűkebb pátriára" lyukad ki: egy falura és legeslegvégül egy udvarra, onnan a konyhán át egy kétablakos szobára, amelyben anyja nyelvét megtanulta. Vagyis öntudatlanul újraéli visszafelé egy szó történetét, ízleli az ősi pillanatot, amidőn a ház és haza egy dolgot jelentett.
Nincs gyönyörűbb az otthonnál, a szülőföldnél, ahol megláttad a napvilágot, ahol szeretteid élnek, ahol az anyanyelveden beszélnek.
Az egész csak tévedés. Az, hogy itt születtem, itt nőttem fel, hogy itt temetnek el. A nyelv, amit anyanyelvnek nevezek. Az irodalom, amit anyanyelven olvasok. Az, hogy "belőle nőttem én, mint fatörzsből gyönge ága". Az, hogy szeretem.
A szülőföldnek sírhantjelöltjei vagyunk. És egyhangúlag megválasztott emlékei. Mert az utolsó hely az, ahol nevünk emlegetése kilobban... Mert amikor mindenütt elfelejtettek: a szülőföldnek még mindig akad mondanivalója rólunk.
Jelszavaink valának: haza és haladás. Azok, kik a haladás helyett maradást akarnak, gondolják meg: miképen a maradás szónak több jelentése van. Korszerinti haladás épen maradást hoz magával; veszteg maradás következése pedig senyvedés.
Magyarországon az az igazán elfogadott ember, aki két országgal arrébb ezt bebizonyítja. Akkor elkezdik itthon is elhinni, hogy ha ez Lichtensteinben megfelel, akkor nekünk is jó.
A haza nevű kábítószer arra jó, hogy egyik ember belevágja a másikba a szuronyt csak azért, mert más a hazája. Ahelyett, hogy normális emberek módjára meghívnák egymást egy kisfröccsre, aztán továbbmennének.
Tiszteld minden ember hazáját, de szeresd a magadét.
A hazafiság nem érzés, hanem hit: szilárd, szinte prózai hit saját nemzetünk múlt- és jelenbeli felsőbbrendűségében.
Most itt állok az ország ajtajában,
hol valaha kopogtatnom se kellett,
állok a küszöbön, semmit sem érzek,
mert elfeledtették velem, hogyan kell
megörülni a hazaérkezésnek.
Akik az igazság sírjára köveket hengerítenek, azok nem hisznek Magyarország föltámadásában. Mert Magyarország igazsága csak az igazság Magyarországa lehet.
Mikor a haza szabadságaért harczoltok, akkor mindenki a maga szükségeért is harczol.
A hazájokat szerető népek halhatatlanok. Élni fognak azok, midőn már nem léteznek is és példáikon utókorok lelkesülnek. Az ő emlékezetök egy nemes sugárt bocsát a késő maradékok lelkébe.
Furcsán működik az emberi agy, az egyik pillanatban még zokogunk, mert úgy érezzük, kitépték a szívünket, elnyelnek az emlékek és belehalunk a keserűségbe. A másik pillanatban viszont kilépünk a De Gaulle reptér ajtaján, megérezzük az illatot, megpillantjuk a sorakozó taxikat, a fülünket pedig minden irányból francia szavak ütik meg, és hirtelen úgy érezzük, hogy hazaértünk.