A harag isteni rendeltetése az, hogy konstruktív cselekvésre ösztönözze az embert, ha bűnnel vagy igazságtalansággal szembesül.
A rossz, a szeretetlenség, az igazságtalanság haragot vált ki belőlünk. A haragnak azonban nem az a célja, hogy bántó módon viselkedjünk azokkal szemben, akik ártottak nekünk. A harag isteni rendeltetése az, hogy pozitív és szeretetteljes cselekvésre késztessen annak érdekében, hogy az igazságnak érvényt szerezzünk, és helyreállítsuk a kapcsolatot azzal, aki vétett ellenünk.
Az indulatainkon való uralkodás nem azonos a harag elfojtásával. Csupán azt jelenti, hogy nem a megszokott módon reagálunk a haragunkra.
Mikor haragszunk, emlékeztetnünk kell magunkat arra, hogy nem ismerhetünk minden tényt és körülményt, ezért nem árt megkérdeznünk a másik felet, nehogy téves következtetéseket vonjunk le.
Aki elfojtja a haragját, az többnyire tagadja is, hogy ő mérges lenne. Erre különösen is hajlamosak azok a keresztények, akik a haragot bűnnek tartják.
A harag érzése önmagában nem bűn, az viszont már bűnös dolog, ha megtűrjük és elraktározzuk magunkban. A keserűség az elraktározott harag következménye.
A dühkitörés, illetve a harag elfojtása mindenkinek árt, elsősorban annak, aki haragszik, de a körülötte élőknek, sőt a tágabb környezetének is.
Nem számít, milyen régen történt az eset, sohasem késő feldolgozni a mélyen eltemetett haragot.
A legjobb, amit a haragos emberrel tehetünk, hogy végighallgatjuk.
Abból, hogy engem kiver a víz, még nem következik, hogy a másiknak nem lehet mélységesen igaza.
A bosszú egy indulatból fakadó tett; bosszú az igazságért.
Bizonyos szempontból az efféle veszekedés olyan volt, mint a mágiahasználat. Az ember csak kimondott pár egyszerű szót, és azok megváltoztatták az egész világmindenséget. Puszta szavakkal tudott ártani, sebeket ejteni és fájdalmat okozni, könnyhullást előidézni, elűzni másokat, javítani a közérzetén, vagy rontani az egész életén.
Egyesekben olyan vadul lobog a bosszúvágy, hogy egyik veszélyből a másikba sodorja, jóformán elégeti őket ez a mindent túlragyogó fény, vakká teszi őket a veszélyre, süketté az óvatosságra. Van, aki bátraknak nevezi az ilyeneket. Én bolondnak nevezem őket.
Mindenki visszakapja egyszer,
Amit más ellen elkövet.
Lesz még, hogy gondolkozni kezdel,
De én már nem segíthetek.
A pokol haragja semmiség a megbántott nő dühéhez képest.