Ha egy társadalom beteg, s úgy fest, meg fog halni, akkor én olyan indíttatást érzek magamban, hogy azt a keveset, amire képes vagyok, megtegyem megmentése érdekében.
Azt ajánlom azoknak, akik valami súlyos bűncselekméynt akarnak elkövetni, hogy mielőtt bármit is tennének, vonuljanak el csendes helyre és komolyan gondolkozzanak el.
Irgalmazz nékem, éjszaka:
A szorongva átvirrasztott órák váltságdíjáért.
A messzelátszó, babonás kazaltüzekért.
Az északi fény és a bombázások tüzijátékaiért.
A Haldoklók utólsó kenetéért és az anyjuk hasában
növekedő magzatok első rúgásaiért.
A bordélyházak rikoltó lámpáiért és az őszi temetők
hivogató csendjéért.
Az egész világ minden elrontott és újrakezdett életéért.
Vannak, akik sohasem nőnek fel, az életük önpusztító és elhibázott lesz, sodródnak a boldogtalanságban, mindenért másokat okolnak, és sohasem vállalják a felelősséget.
Nem csak azért vagyunk felelősek, amit teszünk, hanem talán sokkal nagyobb felelősség terhelhet azért, amit kellő tájékozottság hiányában elmulasztunk.
Nem úgy működik a világ, hogy minden hibáért van egy felelős. Sosem egy valaki, sosem két valaki hibás. A te sorsodért másokat egészen biztosan badarság okolni. Magadat se hibáztasd. Senkit se hibáztass!
A legrosszabb az, hogy a világot ajándéknak kéne felfognunk, de tönkretettük, és a szerződésnek az is része, hogy magunknak kell helyrehoznunk a dolgokat. De erre nem vagyunk képesek. Próbálkozunk, de nem sikerül.
Az igazi vezető szolgál. Szolgálja az embereket. Kiszolgálja a legfőbb érdekeiket, és eközben nem mindig népszerű, de még csak nem is tesz mindig jó benyomást. Ám mivel az igazi vezetőket nem a személyes dicsőség vágya, hanem a szerető gondoskodás ösztönzi, hajlandók megfizetni ezt az árat.