Az sem érdekel, ha az egész világ eltűnik, csak az emlékeim maradjanak meg!
Nem jutnak eszembe olyan események, amelyekre szeretnék emlékezni, de folyton fel-felötlenek bennem olyanok, amiket nagyon is próbálok elfelejteni.
Előfordulhat, hogy elfelejtem valakinek a nevét, vagy azt, hol, mikor és miért ismertem meg, de azt soha nem felejtem el, hogy rokonszenves volt-e, vagy sem.
A negatív élmények elraktározásának megvannak a maga kétségtelen előnyei, ám ha ez a mechanizmus túl hatékonyan működik, az könnyen depresszió vagy poszttraumatikus stressz szindróma kialakulásához vezethet.
Ez a legborzalmasabb a halálban, hogy az ember elkezd remegni, hogy ne felejtsen el semmit Belőled, és a félelemtől máris felejtek.
Az emlékek kísértenek,
Visszfényük egyre nő,
Mit érnek, ha a lángokat
Elmossa az idő?
A tűz után, ha a mezőn
Már pernye sem remeg,
Ki látja meg a hamuban
A szénarendeket?
A rosszat nagyon hamar elfelejtem, megbékélek vele, átalakítom magamban, a sok jó pedig világít bennem életem végéig.
Egy régi szempár fénye éget,
hang suttog, elfoszló zene,
s nyomán szívemben újraéled
letűnt idők igézete.
A szerelem, mint egy bumeráng
Visszatér elmúlt napjainkból.
A földi lét önmagában lenyűgöző élmény, ha mégoly természetesnek fogadjuk is el, aligha tudunk betelni a csodával. Talán ezért igyekszünk újra és újra megörökíteni a megélt mozzanatokat, megállítani a pillanatokat.
Minden fényképnek belső ereje van, megmozgatja a képzeletet, emlékeket ébreszt, gondolattársításokat, értelmezéseket indít el, valósággá válik.
Az emlékek összekötnek családokat, országokat, nemzeteket, férjeket és feleségeket, szülőket és gyerekeket. Az emlékek az életünk történetei. De mik vagyunk ezen történetek nélkül?
A mult nagyszerü emlékei,
Feledtetik a rideg jelent.
Vedd sorra a nőket, és az életed gombolyagát vissza tudod tekerni.
Az emlékek nagyjából ugyanazt a célt szolgálják, mint az álmok.