Sose sebesíts meg egy ellenséget, ha meg is tudod ölni. A halottak nem szomjaznak bosszúra.
Vásár az élet: a földnek lakossa
Lót-fut, könyökli egymást, és tapossa.
Amikor rád céloznak, nem szabad megállni. Így nehezebb eltalálni az embert, már legalábbis elvben.
Csak azért, hogy én győzzek, neked nem kell feltétlenül veszítened.
Ha már meg kell halni, legalább bátran haljunk meg. Ez kiborítja az ellenséget.
Vannak emberek, akik szeretnek másokat kihasználni, s már késő megváltozniuk akkor, amikor egyedül maradtak.
Az okos madarász annak a madárnak sípol legszebben, amelyikre legjobban fáj a foga.
A felbujtás nem más, mint szavak, lefordítható, gazdátlan szavak, melyek szájról szájra, nyelvről nyelvre és századról századra járnak, s ugyanazokra a tettekre bujtanak fel, amióta csak emberek, nyelvek és hallgatásra alkalmas fülek vannak a világon.
Bujtogatóink is mögöttünk szoktak állni, ők is úgy suttognak a fülünkbe, hogy nem látjuk őket, a nyelv az eszközük és a fegyverük, a szavak, mint a záporeső, az esőcsepp, amely vihar után csorog alá az ereszről, mindig ugyanarra a pontra, amíg fel nem puhítja a földet, belé nem hatol és lyukat, sőt csatornát nem fúr belé.
Mindig zavard össze az ellenségeidet! Ha nem biztosak benne, ki vagy, és mit akarsz, nem tudhatják azt sem, mi lesz a következő lépésed. Néha azzal lehet a legjobban félrevezetni őket, ha olyasmit teszel, aminek semmi értelme, vagy egyenesen ártasz vele saját magadnak.
Mindig a láthatatlan ellenség a legfélelmetesebb.
Minél jobban gyűlölök valakit, annál kevésbé tartom az ellenségemnek.
Az ijedt ellenség legyőzött ellenség.
Legyenek inkább becsületes ellenfeleim, mintsem becsvágyóak, és nyugodtabban fogok aludni éjszakánként.
Ön dönti el, hogy egy támadás eltalálja-e. Senki más. A támadója egy bántó megjegyzést vág az arcába. Azt azonban nem tudja megszabni, hogy ön mit kezd ezzel. Olyan, mintha kesztyűt vágnának az arcába. Öné a döntés, hogy felveszi - és harcol - vagy nem. Ha találva érzi magát, akkor felveszi. Valójában mindannyian verhetetlenek vagyunk. A kesztyűt egyszerűen ott hagyhatjuk a földön.