Csak azzal harcolj, aki érdemes rá. Olyannal ne, aki különböző fortélyokkal csak meg akar hosszabbítani egy olyan háborút, ami már véget ért.

Két ellenség lényegi dolgokban akár egyet is érthet.

Mások gyűlöletében testvérek leszünk. De ha összetörik az ellenségképünk, azonnal egymás torkának ugrunk.

A viszály nem addig tart, amíg győzöl vagy vesztesz, hanem addig, míg ki nem lépsz belőle.

Erőszak segítségével elérhetővé válhatnak bizonyos célok, de mindig valakinek a kárára, sérelmére. Bár ily módon megszüntethetünk olykor egy problémát, ám mégis teremtünk helyette egy újat. A gondok, a konfliktusok végtelen megoldásában leghatékonyabban az emberi értelem, megértés és a kölcsönös tisztelet segíthet.

Bár úgy látszik, ellenfeleink képesek ártani nekünk, a nagyobb kárt ezzel a ténykedéssel mégis önmaguknak okozzák.

Vannak, akik meg akarják nehezíteni az emberek életét, csupán azért, hogy felajánlhassák nekik utólag receptjeiket az élet megkönnyebbítésére, például keresztény hitüket.

Akinek mindene a harc, a háborúskodás, annak legfőbb ellensége elsősorban önmaga.

Ha több az ellenséged, mint a barátod, egy az ezer ellen, hogy ennek magad vagy az oka.

A viszálykodás a lelki kiskorúság jele.

Ki árthat legtöbbet? Ki tudja,
a tőr szivedig merre vág?
A nő, kinél el mersz aludni,
a nő, aki lelkedbe lát.

Egy ellenség mindig a gyenge oldalunkról árulkodik. Ami jelentheti azt, hogy félünk a fizikai fájdalomtól, de a győzelem idő előtti érzését is jelentheti, vagy azt a vágyat, hogy felhagyjunk a harccal, mert úgy találjuk, nem éri meg.

Ha nem vesszük észre, hogy a vitában nem a partnerünk eszével, hanem az akaratával állunk szemben, akkor semmi esélyünk a győzelemre. Mert hiába érvelünk az ész oldalról ott, ahol akaratokkal és beállítódásokkal van dolgunk.

Talán nem pusztítom el úgy is az ellenségeimet, ha a barátaimmá teszem őket?

Soha ne azzal gondolj, mekkora az ellenség ereje, csak azt tudd, mekkora a te elszántságod és milyen tántoríthatatlan a te szíved.