Mostanában annyiszor meg-megállok a tükör előtt! Odakövülök, és csak bámulom magam. Hol van a gyönyörű, dús hajam? Barackhús bőröm? Mandulakörmeim? A vibráló kis fintor a szám sarkából? A villodzó lángocska a tekintetemből? Hajdani mosolyom? A nevetés, ami úgy hangzott, mintha maréknyi üveggolyó gurulna szét egy selyemsálon? Ugróasztal-feszességem? Fogaim tündöklése? Ne hidd, hogy panaszkodom! Fenét panaszkodom! Tudom én, hogy apránként visszaadtam mindezeket, nem teljesen önszántamból, de szegényebb se lettem.

A felsőbbrendű ember azonban felül tud emelkedni az előítéleteken, a keresztény pedig beletörődik a bajokba, amelyeket minden jó cselekedet maga után von, ha éppen nem is egyezik az elfogadott elvekkel.

Csak ami van, az a valóság! Ami lehetne, az egész egyszerűen nincs, ezért nem szabad Istennek szemrehányást tennem, hogy elrabolt tőlem valamit -, ami nem is létezett.

A szükség nagy úr. Amire szükséged van a túléléshez, azt megtanulod szeretni.

Mindegy, akár a színpadon játszunk, akár írunk - nem a hírnév, nem a ragyogás a fő... hanem az, hogy tudjunk tűrni.

Élj a határaidon belül, és ne akarj többet és nagyobbat!

Akkor lehet valakit megváltoztatni, ha előbb elfogadom annak, aki ő.

Sokáig időztem a három sír körül, a szelíd ég alatt; elnéztem a hanga és a harangvirág körül röpködő éji lepkéket, a füvet felborzoló szellőre figyeltem, és eltűnődtem rajta, miért is hiszik az emberek, hogy nyugtalan az álmuk azoknak, akik odalenn alusznak ebben a békés földben.

Legyél egyszerűen csak része a világnak. Nem dughatsz mindent kategóriákba, nem választhatod le magadról az élményt azzal, hogy szavakat aggatsz rá. Ahogy a dalban: let it be. Csak hagyd, hogy legyen.

Nincsenek viszonyok, amelyekhez az ember hozzá nem tud szokni, különösen, ha azt látja, hogy akik körülveszik, mind ugyanúgy élnek.

Mi elfogadhatatlan
- mert a szív belefásul -,
azt ne fogadd el, sőt
ne is vedd tudomásul.

Ha az ember a halálra gondol, az élet varázsa megfogy, de nyugodtabb lesz.

Az igazság egészen egyszerű. Sem nem jó, sem nem rossz, egyszerűen csak van! Minden úgy van, ahogy van, függetlenül attól, hogy kellemes-e számodra vagy sem, elfogadod-e vagy tiltakozol. Ha nem fogadod el, szenvedsz. Ám ha feltétel nélkül igent mondasz, felfedezed a boldogság titkát.

Csak akkor érezheted úgy, hogy becsaptak, ha elvársz valamit. Elvárások híján csalódásoktól sem kell tartanod. Minél kevesebbet vársz, annál szabadabb lehetsz, s annál kevésbé az idő rabja. Miért? Mert elfogadod azt, ami van. Az elfogadás felszabadít.

Az egyetlen helyes út: elfogadni az emberekben, ami jó, és türelmesen elviselni, ami rossz.