Gondold el, hogy milyen hosszú biológiai, társadalmi evolúció eredménye az, hogy itt vagyunk! Tök szabadok vagyunk, bármit csinálhatunk, nem vagyunk rabszolgák nem tudom melyik korban... ezzel bármi kevesebbet kezdeni, mint hogy tényleg azt csinálom, ami megszólít, ami inspirál, az tiszteletlenség a lehetőséggel szemben.

Az igazán fontos dolgok az életben, a szerelem, a hegymászás, a költészet meg ezek, ezek mind veszedelmesek. Megvan bennük a potenciál, hogy felemeljenek vagy szétromboljanak. És ha ezt a potenciált elvesszük ezekből, vagy finomítjuk, vagy biztonságossá tesszük őket, akkor a sava-borsa vész el.

A jelen megbecsülése a túlélőnek természetes, hiszen ő életének minden egyes percében még egy percet élt, és percenként kapott még egy percet. A túlélő az élet ravaszságának a cinkosa.

Senki
nem ismeri az utat, amely előtted áll.
Még soha senki nem járt ezen az úton,
és nem is fog más járni rajta, mert ez a te utad.
Olyan egyedülálló,
mint amilyen egyedülálló te vagy.

Vak dióként dióban zárva lenni
S törésre várni beh megundorodtam.

Tekints úgy a saját helyzetedre, mintha nem veled történne. Tégy úgy, mintha nem lenne fontos, mintha nem számítana. Mennyivel könnyebben rájönnél így, hogy mi a teendő!

Sokan aggódnak a karrierjük alakításán, de ritkán ölnek legalább fele annyi energiát abba, hogy az életükkel foglalkozzanak. Azt akarom, hogy ne csak a munkám, de az életem is a lehető legjobb legyen. A többi majd jön magától.

A játék az életem, és az élet is egy nagy játék számomra.

Az emberi történések nagysága eltörpül, jelentéktelenné zsugorodik, elvész az Univerzum folyamataiban.

A koporsó szűk, de amíg kényelmetlen benne feküdni, az életről szól.

Az ember megy a sodrással és a változó világ hullámai úgy dobálják az élet piciny csónakját, ahogy az meg van írva.

Meghalni sokkal könnyebb és természetesebb, mint életben maradni...

Az élet túlságosan nehéz, minden más túlságosan könnyű.

Elég nehéz manapság úgy élni, hogy közben életben maradjon az ember.

Jelenünk a múlt nyomaitól hemzseg. Valóságos történetek vagyunk önmagunk számára; elbeszélések. Én nem az a hústömeg vagyok, amelyik e pillanatban szétterül a heverőn, és a laptopján leüti az "a" betűt, hanem a gondolataim: ez vagyok én, telis-tele az éppen leírandó mondat nyomaival; én magam vagyok: anyám gyengédsége, az a derűs komolyság, amellyel apám irányított; én magam vagyok: a serdülőként tett utazások, az olvasmányaim, amelyek rétegről rétegre leülepedtek az agyamban, szerelmeim, kétségbeesett lelkiállapotaim, baráti kapcsolataim, mindaz, amit írtam, amit hallgattam, az emlékezetembe vésődött arcok. Mindenekelőtt az vagyok, aki egy perccel ezelőtt öntött magának egy csésze teát. Az vagyok, aki egy pillanattal korábban bepötyögte ennek a számítógépnek a billentyűzetébe az "emlékezet" szót. Az vagyok, aki egy pillanattal ezelőtt kigondolta ezt az éppen most kiegészítendő mondatot. Ha mindez eltűnne, vajon léteznék-e akkor is? Én ez a hosszú regény vagyok: az életem.