Kritikus pillanatokban szinte ösztönös mozdulattal átöleljük egymást. A fizikai érintés ilyenkor minden szónál jobban kifejezi a szeretetet. Válságos helyzetekben semmire sincs olyan nagy szükségünk, mint mások szeretetére. Az eseményeket nem mindig tudjuk megváltoztatni, de a szeretet segít a túlélésben.

Nincs jogom másokat az igazzal fejbe verni.
Nincs jogom hitüket a múlóban elvenni.
Lelküket szeretném balzsammal simogatni.

Az isten mentsen meg mindenkit a sajnálkozó emberektől, nincs náluk kétszínűbb a világon.

Semmi becézés, semmi kedvesség, ő valóban tudta, mire van szükségem, arra, hogy békén hagyjanak, ahogy most teszi, ott ült az ágyam szélén, többet nem szólt, némán telt el vagy húsz perc, amikor a megkönnyebbülés könnycseppjei lassan kérezkedtek, végigszántva arcom hófehér mezejét.

Az áldozat iránti részvét csalóka. Az emberek csak akkor szeretik az áldozatot, ha vele szemben fölényben érzik magukat.

Én nem születtem varázslónak, csodát tenni nem tudok,
És azt hiszem, már észrevetted, a jó tündér sem én vagyok,
De ha eltűnne az arcodról ez a sötét szomorúság,
Úgy érezném, vannak még csodák.

A valóság megértésének elmélete a bölcsesség, gyakorlata pedig az együttérzés.

Ha valóban fontos számunkra, hogy mások javára cselekedjünk, késedelem nélkül meg is kell tennünk. Ilyen egyszerű az együttérzés gyakorlata.

Az együttérzés szelíd, békés, gyengéd természetű. Ugyanakkor erőteljes, hatalmas érzés. Mégsem jelent veszélyt senkire. Azok viszont, akik könnyen elvesztik a türelmüket, megbízhatatlanok, veszélyesek. Az én szememben a harag fellobbanása a gyengeség nyilvánvaló jele.

Úgy látom, hogy a nyugalom leginkább a szeretet és az együttérzés gyakorlásának eredménye. Minél többet törődünk másokkal, annál jobban érezzük magunkat. Jó szívvel lenni mások iránt, hűséget, melegséget érezni, a lélek megkönnyebbülését jelenti. Ez az enyhet adó érzés a nyugalom, a sikerült élet bizonyítéka.

Vannak olyan élethelyzetek, amikor csak hallgatni lehet és hosszan nézni, akit kérdezni kellene.

A szegény, elnyomott ember mindig rokonszenvez azzal, akit szintén elnyomottnak gondol. A gazdaggal akkor sem rokonszenvez, ha baj éri és rászorulna szeretetére: úgy kell neki, nem árt, ízlelje meg az is a nyomorúságot!

Az embereket inkább megérteni kell, semmint ítélkezni felettük.

Minden embernek legalább egyvalakije kell hogy legyen, aki szánja!

A legőszintébb együttérzés is fájdalmat okozhat, ha érzékeny pontra tapint.