Az együttérzés nem a megbántott ember és az őt megnyugtató másik között létrejövő viszony, hanem két egyenrangú fél kapcsolata. Csak akkor tudunk jelen lenni mások sötét pillanataiban, ha a sajátunkat már megtapasztaltuk. Akkor lesz igaz az együttérzés bennünk, ha megtapasztaljuk magunkban azt, ami minden embert összeköt.

Az empátia különös és hatalmas dolog. Nincs kész forgatókönyv rá. Nincs helyes és helytelen módszer. Egyszerűen figyelni kell, kitölteni a teret, visszafogni az ítélkezést, érzelmileg kapcsolódni a másikhoz, és átadni a csodálatos gyógyító erejű üzenetet: nem vagy egyedül.

Szívhez csakis egy másik szív beszélhet.

Szánásnak megvetés a rokona.

Áldott, ki a könnyet letörli
S megért egy szerető szivet.

Az igazi együttérzés mindig szótlan.

Mikor sikerült kimondanod, ami fájt? Mikor hallgatott meg valaki? Mikor tudtál úgy beszélni, hogy nem panaszkodtál, hanem megosztottad a környezeteddel azt, ami igazán bántott? És mikor figyelt rád valaki úgy, hogy közben nem magára gondolt, hanem minden szeretetével, segítő szándékával feléd fordult? És tudta, hogy segít neked, már azzal is, hogy meghallgat? Ha az ember valakit meghallgat: könnyít rajta.

Az emberek mindig azt hiszik, influenzájuk van. Csak hogy komolyan vegyék őket. Hogy együttérzést támaszthassanak másokban. A hörghurut nem elég jó, mert azzal nehezen lehet kellő mennyiségű együttérzést kicsiholni a barátokból.

A boldogtalanság pillanataiban az ember abban keres vigaszt, hogy bánatát összeköti mások bánatával.

- Akkor mit tegyen az ember, ha sajnálatot érez egy másik ember iránt?
- Hagyja őt ott, ahol a helye van... Isten kezében.
- Ez nagyon szigorúan és nyersen hangzik.
- Közel sem olyan veszélyes, mint engedni a felszínes sajnálatnak.

Valóban hallgatni a másikat csak igen kevés ember tud.

Van, hogy az ember jól érzi magát. Van, hogy az egész napja szuperül telik. Aztán kap egy üzenetet, egy telefont, egy hírt az egyik barátjáról, aki élete legnehezebb pillanatát éli át. A városban mászkálás, a paintball, a szép idő vagy a nevetés. Egy másodperc alatt tűnt el. Hogy ez mi? Ez az élet. Így működik. Egyik pillanatról a másikra változik, és egyszerűen nem tehetünk mást, csak annyit, hogy hozzáigazodunk.

Csak azt az életet értjük (másoknál), amit magunk is éltünk.

A szánalom megöl, gyengesé­günk­ben csak még gyöngébbé tesz. A szánalom: a mézesmázossá lett baj, megvetés a gyöngéd­ségben vagy gyöngédség a sértésben.

Az emberek véges együttérzése csak a saját fajtársaikra vonatkozik.