Ha elérkezett a távozás ideje, lépj le csendben, ne csinálj műsort!

Akiket az élet elválaszt egymástól, azokat a halál egyetlen seregbe vonja.

Fura nép az emberek:
Búcsúzkodni nem szeret,
Nyugton mégis meg nem ül,
Csak búcsúzik mindentől.

Olyan nehéz elmenni - egész addig, amíg az ember el nem megy. Mert utána ennél könnyebb istenverte dolog már nincs is a világon.

Elmenni akkor is nehéz, ha az ember egyébként akarja a dolgot.

Ne szánakozz rajtam. Ha keserű is
távozásod, mily szép az emlék,
mit bennem felejtesz.

A búcsú nagyon fontos. Különösen azoknak, akik maradnak.

Elengedlek - elengedlek;
nem azért, mert nem szeretlek,
viszlát apám, itt most vége:
fogadd búcsúm, eredj véle.

Szeretlek, hozzám tartozol, te vagy a szívem, és most, hogy elmész, úgy érzem, a szívem tépik ki belőlem.

Csak semmi istenhozzád. Itt vagy a szívemben. Ami azt jelenti, hogy nem lehetsz távol tőlem soha.

Honnan jött ajtómba hívatlan e bánat?
Még átlépem egyszer az üres szobákat,
mint ki ottfelejtett valamit, a szemnek
téveteg tüzével csöndes búcsút intek.

Csupa nyavalygás. Miféle búcsú az ilyen? Búcsúzni vidáman kell.

Minden elválás egyúttal találkozást jelent máshol.

A nagy hajók lassan hagyják ott a kikötőt, várj hát rám.

Azt hiszem, a búcsú mindig ilyen - mint leugrani a szakadék széléről. A legrosszabb az egészben meghozni a döntést, hogy leugrunk. Ha már a levegőben vagyunk, semmit sem tehetünk, csak engedjük megtörténni.