Az ember folyton választásra kényszerül: szabadság vagy jólét, szabadság szenvedéssel vagy boldogság szabadság nélkül. És az emberek többsége a második utat választja.

Hadd ítéljen a történtekről az idő. Az idő igazságos, de ez csak a távoli jövőre igaz, a közeljövőre nem. Az az idő igazságos, ami már nélkülünk telik majd. A mi érintettségünk nélkül.

Vannak emberek, akikkel soha egy szót sem váltottunk, csak reánézünk és fölhevül a szívünk.

Hülye szó ez a boldogság. Megfoghatatlan kifejezés. Mert vannak másodpercek, percek, sőt órák, talán napok is, amikor az ember úgy érzi, valóban elégedett. Hogy van értelme mindannak, amit csinál, hogy van kedve élni, másnap felkelni, terveket szőni, álmokat kergetni. Aztán jön egy esős, borongós szerda, egy behavazott, szürke csütörtök, és máris szertefoszlik minden. Minden vágy.

Egyetlen ember sincs tudatában annak, amikor megtapasztalja élete legboldogabb pillanatát. Vannak, akik izgatottságukban azt hajtogatják, hogy ez életük legboldogabb pillanata, de a lelke mélyén mindenki azt reméli, hogy az a perc még nem jött el. Azt hiszik, hogy valamikor a jövőben egy sokkal szebb és boldogabb pillanat vár rájuk. Hiszen micsoda kegyetlenség volna, ha már fiatalon tudná az ember, hogy soha semmi nem lesz szebb ennél. Hogy minden csak rosszabb lesz. Nem igaz?

Nincs a világnak az a pontja, ahol pénzért lehetne megvenni a boldogságot, avagy erőszakkal el lehetne nyerni a szerelmet.

Nem a szenvedés az élet sója. A boldogság az élet sója, és létezik boldogság: az érte való harcban létezik.

A boldogság, melyet a világon élvezhetünk, sokkal kevésbé függ attól, miként viselik magokat irányunkban mások, mint inkább attól, mint járunk el mi magunk mások irányában.

Fene nagy jó dolgunkban mi, emberek elfelejtjük, hogy mennyi láthatatlan, megfoghatatlan érték van az életünkben. Hogy milyen csodák történnek velünk nap mint nap. Záporozik ránk az áldás, de észre sem vesszük. Szabadságunk és egészségünk észrevétlen táplálói életünknek. Fel sem tűnik, hogy nélkülük semminek nem lenne értelme. Mégis olyan természetességgel kezeljük őket, mintha születésünk pillanatában valaki ígéretet tett volna, hogy boldogságban, egészségben fogunk élni. Halálunkig.

Ha nem vagy derűs, tudd, hogy nem hallod igazi önmagadat, és nem érted a világot, amelyben élsz. Nem érted az egészet. S ez a mai világ nem fog téged földeríteni, mert sötétségben jár. Magadban kell megtalálnod a derű fényét.

Aki nem született a boldogságra, azon a szerencse sem segít.

Aki elfelejti a hála nyelvét, sosem lesz beszélő viszonyban a boldogsággal.

Ha gyengénlátó vagy, menj félszeműek közé, ha félszemű vagy, akkor nézd meg, mitől boldogok a vakok. A boldogság annyira relatív.

Röpke kis életünkben csakis azt érdemes csinálni, amire igazán vágyunk, amitől táncot jár a lelkünk. Ne másoknak akarj megfelelni, hanem hallgass arra a kis hangra, amelyik oly lelkesen szól onnan, belülről. Hisz ezzel kezdődik az igazi boldogság!

Ez az igazi kincs. A most. Az, ha dobogni képes a szív és táncolni a lélek.