S itt a karácsony, no lám, igen itt van. S az bizony nem a lelket emésztő keménység, sem a szigorúság, hanem a boldogság ideje a szívnek és a szájnak. Oh te kemény apostol, bizony mondom, ez a nagy napoknak minden titka. Mintha egy kis időre elengednénk e meghajszolt világ rettenetes gyeplőit, s nagy csend állna meg feletted a levegőben, s fejed felett kigyúlnának újra régi csillagaid, amelyeket úgy megcsodáltál valamikor... S azért oly szépek, mondom, mert lihegve megálltál s íme észreveszed őket újra.

Akkor nézek ki a legjobban, amikor egy egész fodrász- és sminkcsapat órákat tölt a tökéletesítésemmel. És hogy mikor érzem magam a legjobban? Amikor napokon keresztül nem is nézek a tükörbe, csak azt csinálom, ami boldoggá tesz.

Rossz hír azoknak, akik a földi paradicsomot akarják elhozni, hogy belső biokémiai rendszerünk, úgy látszik, boldogságunk nagyjából egyenletes szinten tartására van programozva. A boldogságra nem vonatkozik a természetes kiválasztódás - egy boldog remete génkészlete kihalásra van ítélve, míg két szorongó szülő génjei átruházódnak a következő nemzedékre. A boldogság és szomorúság csupán annyiban játszik szerepet az evolúcióban, amennyiben elősegítik vagy hátráltatják a fennmaradást és szaporodást. Ezek után talán nem meglepő, hogy az evolúció se nem túl boldogra, se nem túl szomorúra formált minket. Így képesek vagyunk ideiglenesen élvezni a kellemes érzeteket, de ezek sosem tartanak örökké. Előbb vagy utóbb elmúlnak, és átadják helyüket a kellemetlen érzeteknek.

A boldogság pillanatai meglepetésként érnek. Nem mi ragadjuk meg őket, hanem azok minket.

Nincs bennem boldogság
de van bennem élet
van bennem esély
mi boldogsággá nőhet.

Pénz, társadalmi státusz, plasztikai műtétek, gyönyörű házak, magas pozíciók - ezek egyike sem tesz minket boldoggá. Tartós boldogság csakis a szerotoninból, dopaminból és oxitocinból származhat.

A boldogság nem egyszerűen a kellemes pillanatok többsége a kellemetlenekkel szemben. A boldogság inkább az, ha az ember az életét a maga egészében értelmesnek látja.

Ha mindig jó a jelen, akkor jó a múlt és a jövő is. Ezért nem engedem a jelent elrontani, mindig harcolok, hogy a pillanatnyi állapot rendben legyen.

A boldogság nem igazán függ olyan objektív körülményektől, mint a gazdagság, az egészség, vagy akár a közösség. Sokkal inkább függ az objektív körülmények és a szubjektív elvárások egybeesésétől. Ha ökrös szekeret akarunk, és ökrös szekeret kapunk, elégedettek vagyunk. Ha új Ferrarit akarunk, és használt Fiatot kapunk, csalódunk. Ezért lehet hosszú távon a lottónyeremény éppen akkora befolyással a boldogságra, mint egy autóbaleset. Ahogy a dolgok javulnak, nőnek az elvárások is, és ennek következtében még az objektív körülmények drámai javulása sem feltétlenül elégít ki minket. Ám akár egy súlyos betegség ellenére is maradhatunk éppolyan boldogok, mint azelőtt, ha megbékélünk állapotunkkal, és elfogadjuk, hogy bizonyos dolgokról lemondva kell tovább élnünk.

Boldog, aki örömmel tesz és a tettnek örül.

Ha túl nagy feladat az, amit meg kell tennem önmagamhoz képest, akkor szorongok. Ha túl kevés, akkor unatkozom. A flow a szorongás és az unalom között az a pici út, ahol se nem szorongok, se nem unatkozom - ez a boldogság.

Mindannyian ismerünk ilyen vagy olyan betegségben szenvedő embereket, akik boldognak érzik magukat - és makkegészségeseket, akik örökké lehangoltak és mélabúsak. Kijelenthetjük, hogy a boldogság nem a test, hanem a szellem, a lélek állapota.

A boldogság olyan, mint egy kis meleg kölyökkutya.

Nincsen rosszabb annál a bizonytalanságnál, amikor az ember a mezsgyén jár a boldogság és a boldogtalanság között.

A hétköznapokban leld az örömödet, ne valamiféle nagynak hitt ostobaságban! Különben sose leszel boldog.