Egyszer véget ér a lázas ifjúság,
Egyszer elmúlnak a színes éjszakák,
Egyszer véget ér az álom, egyszer véget ér a nyár,
Ami elmúlt, soha nem jön vissza már.

Nagyon szép kis társaság volt.
Egyik léhább, mint a másik.
Átgondolok minden órát
A keserű búcsuzásig...

Nem elég álmodozni!
Egy nagy-nagy álom kell!
Nem elég megérezni,
de felismerni kell,
Nem elég sejteni,
hogy milyen kor jön el,
Jövőnket - tudni kell!

Tégy minden jót, amire képes vagy,
És tedd olyan csendben,
Ahogyan csak lehetséges.

Ma sem volt könnyű élni

Nem lesz könnyű sosem.

De érdemes volt! - s mindig

Érdemes lesz, - hiszem!

Régi harcok, régi, kopott könyvek
Derű, mosoly, néha fájó könnyek
Múlik minden, rohannak az évek
Búcsút mondunk, múló diákévek.

Fény vagy te is, lobogj hát,
Melegíts és égess,
Hinned kell, hogy a világ
Teveled is ékes.

És érezzék egy kézfogásról rólad,
hogy jót akarsz, és te is tiszta jó vagy,
s egy tekintetük elhitesse véled:
szép dolgokért élsz - és érdemes élned.

Előtted a küzdés, előtted a pálya,
Az erőtlen csügged, az erős megállja.
És tudod: az erő micsoda? - Akarat,
Mely előbb vagy utóbb, de borostyánt arat.

Messze tekints. A pálya kicsiny; túl rajta nagyobb vár.

Az emberi lét titka nem abban rejlik, hogy éljünk, hanem abban, hogy miért éljünk. Az ember, ha nincs szilárd elképzelése arról, hogy miért éljen, nem hajlandó élni, és inkább elpusztítja magát, semhogy e földön maradjon, még ha csupa kenyérrel rakják is körül.

Bár zord a harc, megéri a világ,
Ha az ember az marad, ami volt:
Nemes, küzdő, szabadlelkű diák.

A világ megismerése érdekes, hasznos, gyönyörködtető, félelmes vagy tanulságos; önmagunk megismerése a legnagyobb utazás, a legfélelmesebb felfedezés, a legtanulságosabb találkozás.

Legyen bármily hosszú is az élet,

Sírig tartó boldogságot ad,

Bátran nézhetsz az emberek szemébe,

Mindaddig, míg betartod a szavad.

Az élet olyan, mint a rajzolás: néha gyorsan és határozottan kell cselekednünk, a dolgokat erélyesen kézbe vennünk, és arról gondoskodnunk, hogy a nagy vonalak villámgyorsan előttünk álljanak. Semmiféle lagymatagságnak, kételkedésnek itt nincs helye, a kéz nem remeghet, a szem nem pisloghat ide-oda, hanem egyedül csak arra irányulhat a tekintet, ami előttünk van.