Hogyha virág lennék,
ölelnék jó illattal;
Hogyha madár lennék,
dicsérnélek zengő dallal;
hogyha mennybolt lennék,
aranynappal, ezüstholddal,
beragyognám életedet csillagokkal.

Anya kezét fogni jó,
hogyha kutya jön,
anya kicsit mosolyog,
a kutya köszön.
Anya kezét fogni jó,
hogyha hull a hó.
Egy szavára elkerül
minden hógolyó.

Anyukámat meglepem,
de kicsi a tenyerem
Nem fér bele annyi virág
amennyire szeretem.
Kis kezemmel mit adhatok?
csak az egész világot;
vagy tán, ami ennél is több,
e néhány szál virágot.

Termő ékes ág, te,
jó anya,
életemnek első
asszonya,
nagy meleg virágágy,
párna-hely,
hajnal harmatával
telt kehely.

Édesanyám: haja hó,
nagy csendemen takaró.
Szavam hullik, hó szakad,
szállnak múltból madarak.

Édesanyám, harmat voltam:
selyem rétre le is hulltam.
Virágokat nevelgettem,
hogy ezután néked szedjem.
Harmat cseppje, eső szála,
könnyű fényt vont a szirmára.

Adhat Isten néked kincset, gazdagságot,
Rubintokat és gyémántot, márvány palotát,
Adhat pénzt, ragyoghat rajtad drága ékszer,
Csak egyet nem adhat kétszer,
Édes jó anyát.

Csodálatos az, amit egy nő megbír! - Egy nő, aki anya; - egy anya, aki szeret.

Te minden erőnél erősebb erő: anyai szeretet! Te emberi testbe öltözött napfény! Te Isten szívéből leszállott szent láng, haláltól nem félő, erős gyöngeség!

Anyámnak nem gyújtottam gyertyát. A fényt nem lehet megvilágítani.

Szeretetük átlát a hegyeken, hétmérföldes csizmával lépked a szeretetük, s egy léghajót elkormányoznak a szeretet erejével, ha rajta utazik gyermekük.

Valaki egy széket tolt oda, és ő leült a székre. És arra gondolt: le kellene festeni mamikát. És arra gondolt: lefestettem az életben száz és száz asszonyt, de mamikát soha. Miért? Miért, hogy éppen a legkedvesebbet, a legszebbet nem? Miért? Az ember annyi mindenre gondol az életben, csak arra nem, ami fontos. Az ember képeket fest, mindenről, mindenkiről, csak éppen arról nem, aki a legtöbb, aki a legfontosabb, aki a legszebb. Miért?

Köszönöm Istenem az édesanyámat!
Amig ő véd engem, nem ér semmi bánat!
Körülvesz virrasztó áldó szeretettel,
Értem éjjel-nappal dolgozni nem restel.
Áldott teste, lelke csak érettem fárad,
Köszönöm, Istenem az édesanyámat.

Mert mindenik tükör volt,
Ahonnan láthatám:
Hogy a földön nekem van
Legszeretőbb anyám!

Egész úton - hazafelé -
Azon gondolkodám:
Miként fogom szólítani
Rég nem látott anyám?

Mit mondok majd először is
Kedvest, szépet neki?
Midőn, mely bölcsőm ringatá,
A kart terjeszti ki.