Sokan azért futnak ultramaratont, amiért mások hangulatjavító szereket vesznek magukhoz. Eszemben sincs kisebbíteni mindazt - barátságokat, teljesítményt, a természet lélekemelő közelségét -, amivel pályám megajándékozott. De minél messzebbre és hosszabban futottam, annál nyilvánvalóbb lett, hogy leginkább egy lelkiállapotot kergetek - egy lelki helyet, ahol korábban óriásinak látszó gondjaim semmivé olvadnak, ahol egészen tisztán, élesen látom a világegyetem és a jelen pillanat időtlen szépségét. Persze nem azért kezd el futni az ember, hogy ezt a látomásos állapotot előidézze. Én biztosan nem ezért kezdtem. De aki rendszeresen fut ultra távokat, elkerülhetetlenül belekerül. Azt kell megtanulni, hogy az ember felismerje a pillanatot, amikor tulajdon látomásának bűvöletébe kerül.