Mindig ott motoszkál bennem, hogy "mi lesz, ha..." De arra rájöttem, hogy tényleg a most-ot kell élni, és arra figyelni, ami van. El kell engedni a görcsölést. A sóhajokat, hogy "bárcsak olyan lenne, mint régen..." Nem. Már sosem lesz olyan. De nem is baj, hiszen most jó! És így egészen másképp tekintek előre is.