Kamaszkorban gyakran annyira éhezünk a szerelemre, hogy azt, aki valószínű jelöltként szerepel a szemünkben, képzeletünk élénk színeivel megszépítjük. Legalább annyira "vagyunk szerelmesek a szerelembe", mint az adott személybe. Idővel aztán áttetszik a valóságos személyiség, és a fantázia elhalványul. Ami végül is jó - mivel a valóságos személyek sokkal érdekesebbek, mint a képzelet szülöttei. Vagy az is lehet, hogy rosszul sül el a dolog - de legalább rájöttünk!