A dolgoknak megvan a saját életük, szembeszállnak velem, szembeszállnak azzal, hogy brutálisan rögzítsék őket, mert akkor végük van, meghaltak. Ne akarjunk mindenről beszélni. Mialatt írok, és az írásomon töprengek, megértem a hallgatagok, a nem-írók titkát. Ők beérik az események visszahozhatatlan egyszeriségével, nem olyan hiúk és kishitűek, hogy konzerválni akarnák őket. Hiábavaló fáradság. Az olvasó úgysem fog átérezni valamit, amit ő maga nem ismer, vagy legalábbis nem képzelt már el. Minek kell hát írni? Tán a rokonlelkek számára, akik közel állnak hozzánk? De félő, hogy a dolgokat agyonbeszéljük, és megöljük a titkot.