Csomagolod, pakolod és viszed a könyveidet, a pakkodat, a képeket a falról. A színeket, ízeket és hangulatokat, a hozzájuk kötődő életmozaikokkal. Indaként bevonnak a formák és alakzatok a maguk történeteivel, hangoskodásukkal és dacos csöndjükkel, amivel gondolataid felgyorsuló dübörgését provokálják, hasítják ki belőled. Elkerülhetetlen, megmenekülhetetlen a zuhanás, a szédülés önmagadba, a ki-betapicskolás a pisafolyószerű érzelemtócsádba, amelyet az éveid könyörtelenül teremtettek köréd.