Az oktatási rendszerünk az akadémiai képesség ideájára alapoz. Oka van ennek. Az egész rendszert mindenhol a világon akkor találták fel, amikor nem volt közoktatás, a XIX. század előtt. Mind azért jött létre, hogy az ipari forradalom igényeit kiszolgálja. Így hát a hierarchia két ötletben gyökerezik. Először is, a munka szempontjából leghasznosabb témák a tetején vannak. Így vélhetően jóindulatúan elterelték a gyereket az iskolában azoktól a dolgoktól, amiket szeretett, azon az alapon, hogy soha nem kapna munkát, ha azt csinálná. Igazam van? Ne zenélj, nem leszel zenész; ne rajzolj, nem leszel művész. Jóindulatú tanács, de mélységesen téves. Az egész világot elnyeli a forradalom. A második az akadémiai képesség, ami tényleg dominálni kezdte az intelligenciáról alkotott képünket, mert az egyetemek a saját képükre formálták a rendszert. Ha belegondolunk, a közoktatás egész rendszere a világ körül az egyetemi felvételi elnyújtott folyamata. És a következmény az, hogy sok igen tehetséges, briliáns, kreatív ember azt gondolja, hogy nem az, mert a dolgot, amiben jók voltak, az iskolában nem értékelték vagy akár stigmatizálták. Azt gondolom, nem engedhetjük, hogy ez így menjen tovább.