Idővel felismertem, hogy maga az élet vált a múzsámmá. A házasságomtól kezdve a munkámon át minden a zeneszerzésre inspirál. Végül te magad leszel a saját múzsád.

Az a jó a zenében, hogy előadsz egy dalt nyolcvanötezer embernek, és ők nyolcvanötezer különféle okból fogják visszaénekelni azt.

Ahhoz, hogy megértsük, hallgatnunk kell a zenét. Ám mihelyst arra gondolunk közben, hogy "éppen zenét hallgatok", már nem is hallgatunk semmit.

Életem legerősebb érzései akkor törtek rám, amikor a szerelemben sikeres vagy sikertelen voltam. És azt hiszem, az erős érzésekből jó zene lesz.

A szólóestben az a nyomasztó, hogy egyedül vagyok, de ugyanakkor ez egyfajta biztonságérzetet is ad: ha én nem hibázok, akkor más se fog. A zenekarban könnyebben elcsúsznak a kisebb hibák, ellenben gyakoribbak is.

A zenészeknek ingyen elérhetővé kellene tenniük a zenéiket, és a rajongóknak csak akkor kellene fizetniük érte, ha tényleg szeretik azt.

Egy fesztivál nem attól fesztivál, hogy különböző programokat egymás után pakolunk, hanem attól, ha sajátos hangulatot és egyedi programokat is hoz létre.

Fontos, hogy a zene éljen, lélegezzen, hasson, sugalljon, közvetítsen érzelmeket, indítson el gondolatokat, rendítsen meg, vagy vigasztaljon. Ahogy az érzelmeink, indulataink, szenvedélyeink sem a metronóm szerint működnek, úgy a játék sem törekedhet abszolút szimmetriára.

A zene képes nagyon befolyásolni az embert. Nem jó tehát hosszú távon rákattanni egy zenére, mert egy idő után nem inspirál, csak befolyásol.

Két rossz dolog van: az egyik, hogy a zenész azt mondja, hogy "nekem még nem megy, félek". Ez nem jó! Ahogy az sem, ha "nagyon meg akarom mutatni". Arra kell gondolni, hogy most ezt tudom, és ezt fogom játszani. Annak kell kijönni, ami van. És az jó lesz.

Minden nyelvnek megvan a zeneisége, a karaktere, és ha a szavakból dal lesz, ennek valahogy tükröződnie kell a dallamban, különben megbicsaklik az egész.

Az irodalom megfelelő mézesmadzag lehet, de ha az ember, teszem azt, rockzenész, azzal azért gyorsabban célt ér. Elég három akkord a gitáron, és máris jóval nagyobb esélyekkel indul, mint bárminemű irodalmi műveltséggel.

Nincs annál jobb, mikor egy zenekar valós inspirációs közeget jelent minden tag számára.

A zene közkincs, mindenki kicsit ért hozzá, így csak azzal lehet kitűnni, ha valaki alaposan kitanulja az elméleti részt is a hangszerjáték mellett. Emellett párhuzamosan valamilyen humán tárggyal is foglalkozni kell főiskolán vagy egyetemen. Azt mondanám, hogy nem szabad úgy ráállni a zenére, hogy én csak abból akarok boldogulni. Ahhoz kicsi az ország és a zenei piac is.

Nem fontos a besorolás, lehetetlen mindent kategorizálni. Egy zenei gondolat, vagy mondat úgyis teljesen másként érkezik meg, és más "zenei jelentésekkel" felruházva rakódik le a különböző fülekben, fejekben, lelkekben. Az élmény számít, ami nagy valószínűséggel minden befogadónál más és más, talán néha hasonló. A lényeg, hogy ez az élmény érdekes, elidőzésre hívogató és tartalmas legyen. Ha ez megvan, akkor nem számítanak sem az élménybeli különbségek, sem a különböző stílusirányzatok, melyekből merítünk, vagy építkezünk.