Arra kényszerítjük a világot, hogy olyan legyen, amilyennek mi gondoljuk, és észre sem vesszük, hogy az egész életünket végighazudozzuk.
Ha könnyű felismerni azt, ami harmonikus és arányos, akkor ugyan honnan a világban látható kegyetlen aránytalanság?
Az USA ősi félelme, hogy a német tőke és technológia az orosz nyersanyagtartalékokkal és humánerőforrásokkal összekapcsolódnak. Az egyetlen kombináció, amitől az USA-nak már évszázadok óta pokoli félelme van, mert ha Németország és Oroszország érdekei összefonódnak, akkor ez lenne az egyedüli hatalom a világon, ami ránk nézve veszélyt jelentene.
Amit ma teszünk, döntés arról, hogy milyen lesz a világ holnap.
Teljes mértékben az a létezésem alapmozgatója, hogy hiszem, tapasztalom, egység van a világban, hogy mi mind egyek vagyunk, minden mindennel összefügg, az összefüggések birodalma maga az egység - mert mi mint ugyanazon anyagnak, energiának, létezőnek vagyunk az apró részecskéi.
Minden egyes ember egy-egy homokszemcse a nagy egészben.
A galaxisokról és a kozmikus sugárzásról olvasni azért is jó, mert megnyugtat, és könnyebben tudok levegőt venni. Ha az univerzumba helyezem önmagam, akkor mindjárt a megfelelő szögben látok minden mást is. Csillagpor vagyok. Amely aranybarna színű. Csak egy apró morzsa vagyok a hatalmas mindenségben.
A világ csupán egy másolatról készült másolat másolata. Nem érhetek semmihez, és semmi sem érhet el hozzám.
Pusztítani sokkal könnyebb, mint teremteni.
Ha minden mindennel összefügg, ha a világ végtelen számú különböző rajzolata mégis csak egymásra kopírozható, és a sok vonal egyetlen, legvégül értelmezhetetlen ábrává áll össze, akkor minek külön-külön bogozni, ujjunkkal követni mindet?
Nem tudjuk, miért van a világ, de ez nem ok arra, hogy gyermekmesékben keressük a magyarázatot.
Lehet, hogy az egész világ kétfajta emberből áll - nevelőkből és alárendeltekből, azokból, akik bölcs intelmekkel irányítanak, és azokból, akik örömmel engedelmeskednek? És az egész élet nem más, mint valami vergődés a két véglet között, egyik szerepből a másikba, egyik rabságból a másikba? Gyermek és szülő, főnök és alárendelt.
Amikor nagy figurákat mozgatsz a táblán, a világ annál inkább játszmának tűnik. Az az illúzió, hogy a fejesek tudják, mit csinálnak, az az elterjedt érzés, hogy a világ biztonságos, szilárd és jól működik, nos, ez az illúzió megkopik egy kissé, ha mi magunk vagyunk a fejesek, ha mi magunk működtetjük.
Az értelem színlelésébe csomagoljuk vad és titokzatos világunkat. Tudománnyal és vallással fedjük be a felfogóképességünkben tátongó űröket, és úgy teszünk, mintha rendet csináltunk volna. És többnyire be is válik ez a tettetés.
A világot jelen fejlődési szakaszában nem a józan ész, nem a bölcs belátás, és nem is a "legyen mindenki számára a lehető legjobb" gondolat irányítja. Felemelő és lehúzó érzelmek valóságos viharában vagyunk szinte folyamatosan.