A világ nem egy véges folyamat, amely kezdődik és egyszer befejeződik, hanem végtelen változások végtelen sora, folyama. És miért lenne az emberi létezés kivétel ebből a folyamatból, a változások sorából?

Néha annyira kiakadok a világ helyzetén, hogy a második almáspitém már nem is csúszik.

Szimmetria csak ott van, ahol ember is van, aki észreveszi a szimmetriát. Csak az ember veszi észre a természet sokféleségének egyedi esetét: amikor két fél hasonlónak tűnik számára. A természetben nincs esztétika sem. Fizika, kémia és különösen mechanika - van, de esztétika (és még néhány más diszciplína) nem létezik. Nincs osztályozás sem, nincs fontos vagy kevésbé fontos. Mindezt az ember hozza létre.

Nézz fel az égre. Emlékeztesd magad a kozmoszra. Helyezd el önmagad a világegyetemben, amikor csak lehet, hogy megérezd önmagad kicsinységét.

A világ általában sokkal gyorsabban változik, mint mi magunk.

A legrosszabb az, hogy a világot ajándéknak kéne felfognunk, de tönkretettük, és a szerződésnek az is része, hogy magunknak kell helyrehoznunk a dolgokat. De erre nem vagyunk képesek. Próbálkozunk, de nem sikerül.

Az Univerzum olyan, mint egy széf, aminek létezik egy nyitó kombinációja, az azonban magában a széfben van elrejtve.

Véletlenek nincsenek. Globálisan igaznak tartom azt, amit a fizikusok mondanak a világegyetemről: még a káoszban is van rend, mindennek van értelme és célja, amely felfedezésre hív és megértésre sarkall.

A miénk az első generáció, amelynek lehetősége van megszüntetni a szegénységet a világon - és az utolsó, amely lépéseket tehet, hogy elkerülje a klímaváltozás súlyosabb hatásait.

Ahogyan egyetlen neuron az emberi agyban elvileg képtelen felfogni az ember gondolatait, ugyanígy zárva van előttünk az univerzum gondolkodása.

Az emberen kívül semmi sem világos vagy homályos, összefüggéstelen vagy összefüggő, bonyolult vagy egyszerű. Egész egyszerűen minden van.

Olyan nagy a Létező, és mi olyan kicsik vagyunk. A végtelent emberi művekben nem, hanem égitestek mozgásában, a monoton ismétlődésben, a szélfújta levelek vibráló táncában, a tengermorajlásban vagy egy bogár életében érezzük meg.

A világ nagyon öreg, az emberiség nagyon fiatal.

Mindennek célja van a világmindenségben. Nincsenek rosszul sikerült dolgok, kudarcok, balesetek. Csupán arról van szó, hogy mi, emberek nem értjük a jelenségeket.

A világ olyan változatos, hogy legszívesebben havonta felcsapnék egy atlaszt, böknék egyet, és elutaznék körülnézni.