Eljön az életben a pillanat, amikor már elégnek érezzük a világ szépségét. Nem kell lefényképeznünk, lefestenünk, sem emlékeznünk rá. Elég, hogy van.

A világ veszélyes hely. Azzal nem segítünk, ha elrejtjük előled a gyengeségeidet.

Fájdalmas, önkínzó, komor lelkiállapotoktól csupán a természet szemlélete és a külvilág iránti őszinte érdeklődés útján menekedhet és szabadulhat meg az ember. A természettel való legáltalánosabb ismeretség, bármely oldalról eredjen is, a tevékeny beavatkozás, legyen az akár a kertészé, akár a földművelőé, a vadászé vagy a bányászé, elvon bennünket önmagunktól; a szellemi erők valóságos, igaz jelenségekre irányulása fokról fokra a legnagyobb kielégülést, megvilágosodást és okulást nyújtja.

Minden természetes, ami a világon kialakul. A világ a természet maga, nincsen rajta kívül más.

Szeretjük a világot igazságosnak látni, erre tanítanak bennünket gyerekkorunktól a mesék, ezért lélegzünk fel a happy endnél. "Ki mint vet, úgy arat!", "Mindenki saját szerencséjének kovácsa!" - tanítják a közmondások, tehát, ha valaki pórul jár, nyilván maga tehet róla, menti fel magát a többség. Az emberek nem gonoszak; nem szívesen nézik mások szenvedéseit. Csak különbözőképpen próbálnak könnyíteni lelkiismeretükön: van, aki segítséggel, és van, aki gyűlölködéssel.

Mindig lebilincselő számomra elképzelni, hogy minden állatfaj egészen másképpen látja és érzékeli a világot, és hogy ennek megfelelően százezerszám léteznek különböző világok.

Nem szabad reménykednünk abban, hogy meg tudjuk változtatni a világot, mert a világ jóval erősebb nálunk.

A világ kiengedi a pórázt, hadd fickándozzunk, aztán újra megrántja.

A világmindenség természete az információ.

A világképünket éppen azok alakítják, akik beszűkült világlátásuk okán nem hisznek vagy nem bíznak ebben a tágasabb világban, esetleg nem is értik. Ők azt hiszik, hogy minden, ami a világot alkotja, mérhető, számszerűsíthető és megfogható.

Akik hisznek Istenben, azt gondolják, hogy Isten helyezte az embereket a Földre, mert azt gondolják, hogy az emberek a legkülönb létezők, holott az ember is csak egy állat, és tovább fog fejlődni egy másik állattá, ami sokkal okosabb lesz, és becsukja az embereket egy állatkertbe, úgy, ahogy mi csukjuk állatkertbe a csimpánzokat és a gorillákat. Vagy az emberek megkapnak egy betegséget, és kihalnak, vagy olyan sok szennyezést okoznak, hogy megölik vele magukat, és csak rovarok lesznek a Földön, és akkor ők lesznek a legkülönb létezők.

A való világban irracionális dolgok és hihetetlen véletlenek is történnek, mert a valószínűségnek szüksége van arra, hogy legyenek ilyen véletlenek - ritkán ugyan, de nem soha.

Nemcsak az a fontos, hogyan magyarázod a világot, hanem az is, hogy mit teszel érte.

Élni annyi, mint bizonyos lehetőségek között habozni. Ezt a tanácstalanságot szokták "körülményeknek" nevezni. Minden élet a körülményekkel, vagy a világgal való találkozás. Mert a "világ" fogalmának ez az eredeti értelme. A világ: életlehetőségeink összessége.

Mit remélnek még az emberek a vallástól? Már tapogatják, hogy a kozmosz állandósult. Időtlen cselekmény. Az ismeretlen semmiből jövünk, akcidentálisan, az ismeretlen semmiben tűnünk el, akcidentálisan. Ami a létezés és a nemlétezés pillanata között "idő", annyiban tudatos csak hogy feltételezünk egy Kozmoszt, amely nemcsak vak és süket cselekmény, hanem tudatos folyamat, és ennek a tudatnak a mi tudatunk része. De ez is csak remény. Nem biztos, hogy az Univerzumnak van "tudata".