Ne vigaszt nyújtsunk, hanem segítsünk. A vigasz olcsó ajándék, a segítség fontos kapaszkodó.
Ez a fiatalság ajándéka: ha az ember szorong, mindentől megszabadítja az alvás.
Az élet hosszú vagy rövid,
mit számít, öröklét ha vár;
lent búcsuzunk, de fent megint
találkozunk, hol nincs halál.
Kétség nem győzhet rajtad itt,
hulljon bár könnyek árja:
akit szerettél, nincs-e mind
veled, szívedbe zárva?
A legtöbb, amit válságos helyzetben a társunkért tehetünk, hogy szeretjük őt. Ha elsődleges szeretetnyelve a testi érintés, akkor egy ölelés minden vigasztaló szónál többet mond számára.
A virágok arra tanítanak, hogy semmi sem örök: sem a szépség, sem a hervadás, hiszen a magokból új növények serkennek. Jusson eszedbe ez, ha örömet, fájdalmat vagy bánatot érzel. Minden elmúlik, megöregszik, meghal és újjászületik.
A szomorúság is örömmé változtatható.
Az emberszív ilyen: törten is él tovább.
Egy szomorú gondolat, de még a szomorú gondolatok sorjázása sem jelenti azt, hogy szomorúak lennénk. Viharban sétálva érezzük a szelet, de tudjuk, hogy nem mi vagyunk a szél. Így kell bánnunk az elménkkel is. Úgy kell átélnünk a szélvihart és a záport, hogy közben tudjuk, ez csak időjárás, és a rossz idő elmúlik.
Minél nehezebb egy ember élete kezdetben, annál jobb lesz neki később, annál többet fog majd elérni. Csak az az igazi boldogság, amelyet szenvedésektől ragadnak el.
Valóság minden csoda, amelyet hisz az ember. Hogy a vizsgálódás elébb-utóbb kideríti a csodák nyitját, megadja a csodák természetes magyarázatát, nem üt rést azon a nagy költőiségen, hogy az emberek az emberfölöttire, e nagy és egyetlen vigaszra sóvárognak. Az ő hitük meggyógyítja őket. S ki akarhatja ezt a hitet elvenni? Subjective minden csoda igaz.
A hála egyik legnagyszerűbb fokmérője szorult helyzetünkben olyasvalakivel találkozni, akit szeretünk.
A kudarc csupán a való élet szinonimája.
Amikor nagy fájdalmad van az életedben, szükséged van egy nagyobb célra.
A tragédia ellenszere a tanulás.