A véletlen sokszor nagyon jól tudja, milyen példát válasszon a mi okulásunkra. Persze, jókat nevetni sokkal könnyebb, mint tanulni belőlük.

Azok az apró, bolondos dolgok, amiket a véletlen játékának szoktunk nevezni, sokkal bonyolultabb és jelentőségteljesebb történések, mintsem gondoljuk.

Ami koncepciónak látszik, az néha csak véletlen, a körülmények tőlünk független alakulása, és néha a szükségszerűség jelzése.

Ha tíz embernek felteszek tíz ostoba kérdést, néha előfordul, hogy belebotlok valamibe. Néha, ha odafigyelek, képes vagyok észrevenni, hogy ráakadtam valamire. Ez kicsit olyan, mint az aranyásás. Minden áldott nap ki kell menni a folyóhoz sarat szitálni. És ha az ember nyitva tartja a szemét, nagyritkán talál egy koszos kis kavicsot, ami valójában egy aranyrög.

Ha egy pillangó Tokióban meglibbenti a szárnyait, akkor ennek következményeképpen a New York-i Central Parkban elkezdhet esni az eső. A gondot az okozza, hogy az események ilyen sorozata nem reprodukálható. Legközelebb, amikor a pillangó ismét meglibbenti a szárnyait, a környezetet jellemző számos tényező értéke egészen más lesz, ami ugyancsak befolyással van az időjárás alakulására. Ezért olyan megbízhatatlanok a meteorológusok prognózisai.

A feltaláló nem mindig érti azt, amit feltalál.

Nem sejted, hogy véletleneid belőled fakadnak.

Félelmetes volt, hogy mennyi véletlen jött közbe, de a legjobban lefektetett tervek amúgy sem vesznek számításba minden eshetőséget.

A véletlenszerűségek és a bizonytalanság hatalmas szakadéka tátong egy nagyszerű regény - vagy ékszer, vagy csokoládés sütemény - megalkotása és ugyanezen nagyszerű regény - vagy ékszer, vagy csokoládés sütemény - üzletekben való tömeges felbukkanása között. Ezért van az, hogy a sikeres emberek szinte mindegyike - legyen szó bármilyen területről - azok közé tartozik, akik nem adják fel.

Életünk menetét a gyertya lobogó lángjához hasonlóan véletlen események sora mozdítja minduntalan új és új irányokba. Végül ezek a véletlen események a rájuk adott reakciókkal együtt határozzák meg a sorsunkat.

Szeretjük magunkat független lénynek tekinteni, aki ura a saját sorsának. Közben pedig elképesztően függünk egyrészt a környezettől, másrészt ki vagyunk szolgáltatva a véletlennek. Egyszerűen bármi, bármikor megtörténhet. Illúzió, hogy a sorsunk kézben tartható.

Nemcsak a barátságban, hanem talán még inkább a szerelemben is, amely a lélek legbensőbb élménye, csaknem kizárólagosan a véletlen uralkodik. Hogy miféle személyekkel fogsz összetalálkozni életed során és hogy kik fognak legmélységesebben érdekelni, ez csaknem olyannyira véletlennek a dolga, mint a virágpor szemcséjének sodródása a fenyőerdőben.

Néha a véletlenek és a körülmények égbekiáltó igazságtalanságnak tűnnek, de így is alkalmazkodnunk kell hozzájuk. Ez minden, amit tehetünk.

Az ember talán hajlamos a túlzásokra, hogy szándékosságot lásson ott is, ahol lehet, hogy merő véletlen.

A véletlen a legnagyobb teremtő, amely úgy öleli körül a Földet, akár az ózonpajzs, és még csak ki sincs lyukadva. Reggelente így imádkozom: íme, a véletlen, az én szabadítóm, bízom, és nem félek, mert erősségem ő nékem.