Nem lehet tervezni szerelmet vagy halált, vagy harcot, sem semmi mást. Az egyenlet így szól: Ember plusz Szándék egyenlő Véletlen. Ezt viszont nem lehet elhinni. Tervnek igenis kell lennie valahol, csak bölcsen álcázva, ahogy a jó drámaíró álcázza a cselekményt. A halál pillanatában az ember talán már átlát mindent, s azt mondja akkor: ó, most már értem, miért lépett be az a figura annak idején az első felvonásban.

A legtöbb embert annyira fájdalmasan érinti az élet puszta esetlegessége, hogy boldogan hisz valamiféle kozmikus elrendezettségben. Engem soha nem vonzott ez a lehetőség. A véletlenszerűség vagy a természet közömbössége soha nem nyugtalanított. Miért olyan nagy borzalom az emberek számára a véletlen? Miért kellene mást látnunk benne, mint puszta véletlent?

Nincs semmiféle sors. Csak véletlen események vannak, amelyek megtörténnek velünk, mi pedig csak később fejtjük meg az értelmüket.

Az élet tele van összefüggéstelen eseményekkel, amelyek esetleges sorrendben esnek meg velünk, és nincs olyan, hogy minden logikus sorrendben következzen be.

A véletlen olyan esemény, melyet nem "véltél" volna. Mert nem az emberi, hanem az isteni igazság rendszerében működik. Törvényszerűen.

A természetben érzékelhető rend nagy részének a hátterében láthatatlan rendezetlenség áll, ezért csak a véletlenszerűség szabályain keresztül érthető meg.

Talán csüggesztően hat, ha arra gondolunk, hogy az erőfeszítések és a véletlen szerencse legalább annyit számít, mint a tehetség. Én azonban ezt inkább ösztönzőnek érzem, hiszen miközben genetikai felépítésünk tőlünk függetlenül adott, erőfeszítéseink mértéke csak rajtunk áll. A véletlen hatása pedig egy bizonyos mértékig szintén irányítható, hiszen ha többször próbálkozunk, akkor ezáltal megnöveljük a sikerünk esélyét.

A képességet a sikerrel összekötő szál laza és rugalmas. Könnyű megtalálni a kiváló minőséget a sikeres könyvekben, és ugyanilyen könnyű észrevenni ennek a hiányát a kiadatlan kéziratokban, az olcsó vodkákban vagy az elismertségért küzdő emberekben. Könnyű azt hinni, hogy a működő ötletek jó ötletek, a sikeres tervek alapos munka eredményeképpen születtek, a sikertelen ötletek és tervek esetén pedig már valami a megszületésükkor sem stimmelt. Könnyű a legsikeresebbekből hőst csinálni, és megvetéssel nézni a legkevésbé sikeresekre. A képesség azonban nem garantálja az eredményt, mint ahogyan az elért eredmény sem arányos a képességgel. Ezért nagyon fontos mindig az eszünkben tartani az egyenlet másik tényezőjét – a véletlen szerepét.

Mindig haladni kell előre, mert a legjobb hír az, hogy bár sorsunk alakulásában szerepet játszik a véletlen, a siker egyik fontos összetevője a mi kezünkben van: a dobások száma, az, hogy hányszor próbálunk szerencsét, hányszor ragadjuk meg a lehetőséget. Még ha hamis is a pénz, amelyet feldobunk, és a súlya a fej felé húzza, akkor is előfordul néha, hogy írás jön ki.

Ahol becsúszik a véletlen, ott nem lehet visszatáncolni.

Az élet olykor annyira kiszámíthatatlannak tűnik, hogy teljesen véletlenszerűnek gondoljuk.

A véletlen a felkészült szellem jutalma.

A tragédiáról tudni kell, hogy mindig hirtelen csap le, egy hurrikán erejével és haragjával.

Hajlok rá, hogy a véletlennek mondott tüneményes szövevényt, ezt a mindent behálózó, hol kegyetlennek, hol jóságosnak mutatkozó rendszertelen rendszert akár a legfőbb törvényszerűség hangzatos címével is felruházzam.

Az emberiség múltját kutató tudós koponyák párhuzamot vonnak a véletlenszerűség és a butaság közt. Azt állítják, az emberiség története nem más, mint a kedvező isteni véletlennek örökké ellenszegülő, konok emberi butaság históriája.