Neked nagyon fontos, hogy mások mit gondolnak rólad, de szerintem ez hiba. Mert önmagadon kívül senki sincs, akinek maradéktalanul a kedvére tehetnél. Nem te döntöd el, hogy valaki miként érez veled kapcsolatban, hanem az adott illető.
Ha a világ megítél téged anélkül, hogy ismerné a helyzeted, akkor nem veled van baj, hanem a világgal.
Nem lehet mindig fent lenni, bizony, vannak szakadékok. De ha az embernek van egy egészséges önértékelése, pontosan tudja: ha a topon van, sok mindent túlértékelnek, túl könnyen megbocsátanak neki. Aztán eljön az idő, amikor az embert alulértékelik: ezt ugyanúgy nem szabad elhinni.
A sértődés lehetősége nem ok a hallgatásra.
Gondoljon rólam bárki bármit, az nem tartozik rám.
A legtöbb ember könnyen megbántódik. Hogyha valami nem tetszik, de nem nagy horderejű dolog, akkor nem kell egyből a másik arcába mondani, se a barátoknak, se a gyerekeimnek, senkinek, mert abból mindig csak sértődés lesz.
A városatyák nem értik a graffitit, mert azt gondolják, semmi olyannak nincs létjogosultsága, amely nem hoz bevételt - így tehát a véleményük semmisnek nyilvánítható.
Az általunk művészetnek tekintett dolgot néhány kiválasztott hozza létre. Egy kis csoport teremti, népszerűsíti, vásárolja, állítja ki és dönt a művészet sorsáról. A világon néhány száz embernek van csak valós szava. Ha elmész egy művészeti galériába, csak egy turista vagy, aki a milliomosok trófeafalát bámulja.
Ha pozitívum jut eszembe valakiről, azt megmondom neki, ha negatívum, azt megtartom magamnak. Kitűnően lehet támogatni ezzel a partner személyiségét!
Meg kell kérdőjeleznünk mindent, amit megtanultunk, és nem szabad mások szabályai szerint élnünk, csak akkor, ha alapos megfontolás után úgy ítéltük meg, hogy egyetértünk velük. Akár 18, akár 80 éves az ember, át kell gondolnia a gyerekkorban belé plántált elveket, és el kell döntenie, hogy valóban helytállóak-e. Időről időre álljunk meg egy pillanatra, és tegyük fel magunknak a kérdést: "Miért is gondolom így?"
Az számít igazán, hogy mi mit gondolunk. A legbelső gondolataink, vagyis nem azok, amiket gondolni szeretnénk, hanem amiket tényleg gondolunk. Csak úgy tudjuk megtalálni az utunkat az életben, ha saját belső iránytűnkre hallgatunk. Ha elbizonytalanodnánk, hogy vajon jó nyomon vagyunk-e, elég csupán saját véleményünket kikérni.
Úgy lehet a legokosabban elérni, hogy az emberek passzívak és engedelmesek maradjanak, ha szigorúan behatároljuk az elfogadható vélemények spektrumát, de e spektrumon belül engedélyezzük a nagyon élénk vitákat, sőt még támogatjuk is a kritikus vagy szakadár nézeteket. Ez megadja az embereknek a szabad gondolkodás érzetét, miközben a rendszer alapfeltételeit folyamatosan megerősítjük a megvitatható nézetek behatárolásával.
Mondjuk ki bátran, ami szúrja a szemünket, és talán, ha nem maradunk csendben, más is ráébred, hogy változtatni kéne.
A vélemény szabad csupán, a hír pedig maga a "megtörténés", a lehetőségig pontosan visszaadott valóság.
Az életben mindennél többet jelent az, hogy te mit gondolsz. Többet annál, hogy mennyit keresel, többet annál, hogy hol élsz, többet a társadalmi pozíciódnál és annál, hogy mit gondol rólad bárki más.