Amit az ember lát, és ami valóban létezik a természeti világban, gyakran ellentmondásban van egymással. Az emberi szem nem képes igazi látásra, mert saját ember mivolta korlátozza; az ember látását elhomályosítja a megbánás, a vélemény, a hit. Ami a valós világban tapasztalható, megismerhetetlen a valós időben. A fényképezőgép objektívje az, amely igazi valójában megmutatja a világot.

A színház gyakran tűnik valóságosabbnak, mint maga az élet.

Általában menet közben derül ki, ha egy terv halálra van ítélve.

A szerelemben nincs mindig szinkronitás. Valaki beleszeret titkon a másikba, és onnantól kezdve rémálom az élete. A szerelmes agy Sherlock Holmesszá válik, szorgosan gyűjtögeti az imádott személy viszontszerelmének apró bizonyítékait. Ha kórképekben gondolkodunk, ez bizony paranoia a javából, közelebbről erotománia. A szerelmes kombinál, kártyavárat épít, csak hogy valami pozitív jelet préseljen ki a könyörtelen tényekből. És nincs ez másként, ha már beteljesült a szerelem, hisz ki ne ellenőrizgetné féltékenyen, vajon még mindig szereti-e őt a másik. Pedig hát a szerelem nem tart örökké, és aki ezt nem tudja elfogadni, az valóban kicsit őrült.

Sok mindent lehet ideig-óráig takargatni, de az arcot nem.

Arra kényszerítjük a világot, hogy olyan legyen, amilyennek mi gondoljuk, és észre sem vesszük, hogy az egész életünket végighazudozzuk.

A valóságnak minden bizonnyal különböző rétegei vannak, és ebben az esetben mindegyik rétegnek megvan a maga igazsága, és lehet, hogy ezek az egymásra épülő rétegek és egymásra épülő igazságok hozzák létre az úgynevezett valóságot, amit épp e miatt a sokféle réteg miatt nem lehet átlátni egészen, és ezért nem is lehet soha megérteni a maga teljességében.

Indulni kell, megint, és az álom búcsút int,
De őrizd tovább a csodát egy életen át.
Indulni kell, megint, újra menetrend szerint,
Még egy forint a világ, nem lóghat a láb.

Az "úgy tűnik" és a "valóság" két különböző dolog. Egyébként ugyanaz a szó lenne.

Ha látásunk helyes, szabadok leszünk mozgásunkban, sem látomások, sem hamis képek nem ejthetnek csapdába bennünket. De tudjátok-e, szerzetesek, hogyan lesz helyes a látásotok? Hát csakis úgy, hogy mindentől elszakadtok, mindent távolról szemléltek. Se érzés, se akarat ne kössön benneteket a tárgyhoz, melyet helyesen kell megítélnetek. Ez az egyetlen módja a helyes látás megszerzésének.

A valóság egy nagy turmixgép, amelyben a remények és az álmok összekeverednek a félelemmel és a kétségbeeséssel. Csak a Walt Disney-s rajzfilmekben meg a tündérmesékben csillogtatják folyton a boldog véget. No meg az üdvözlőkártyákon.

Csak azt fogom meglátni, amit látni akarok. Az emberek talán így jutnak túl a válságaikon. Az a világ, amelyben élünk, jórészt a fejünkben létezik.

Sokszor az az érzésem, mintha egy másik által épített kártyavárban lennék; s bár én másképp raknám a kártyákat, nem én döntök.

Nem csoda, hogy az egész életünket végigálmodjuk. Ébren lenni, és mindent olyannak látni, amilyen... ezt senki nem bírná sokáig.

Azért koncentrálnak arra, hogy a dolgokat falatnyi darabkákra bontsák, hogy ne kelljen szembesülniük a teljes képpel.