Most már nem nagyon vágyom utazni. Tudom, rengeteg realisztikus részletet elmulasztok. Hát elmulasztom, egye fene. Ha ott lennék, akkor még inkább érezném, hogy a látottak mellett még mit mulasztok. Az egész élet egy nagy mulasztás.

A repterek gyakran csak pontokat jelentenek az emberi életben, a köztes tereket a helyek és az emberek között, a senki földjét aközött, ami már megtörtént és ami még csak most fog történni.

A nagyvilágba indulóban csak arra számíthatunk, hogy minden kiszámíthatatlan.

Vannak helyek, ahová két lába kell, hogy elvigye az embert. Vannak utak, amelyek más perspektívát igényelnek. A kilométerek többet jelentenek, ha lépésenként járjuk le őket, és érezzük a föld változását a talpunk alatt.

Furcsán működik az emberi agy, az egyik pillanatban még zokogunk, mert úgy érezzük, kitépték a szívünket, elnyelnek az emlékek és belehalunk a keserűségbe. A másik pillanatban viszont kilépünk a De Gaulle reptér ajtaján, megérezzük az illatot, megpillantjuk a sorakozó taxikat, a fülünket pedig minden irányból francia szavak ütik meg, és hirtelen úgy érezzük, hogy hazaértünk.

- Tudod, hogy szól a régi mondás: az jut legmesszebbre, aki egyedül utazik.
- Nagyon magányos egyedül utazni.

Azt hiszem, oda megyek, ahova akarok. Bárcsak tudnám, hová menjek.

Ahhoz, hogy elinduljon az ember reggel, nem tudva, hol fekszik le este és milyen útvonalon ér el az ismeretlen célhoz, vagy nagyon diplomatikusnak, vagy végtelenül rosszhiszeműnek kell lenni.

Folyton feledjük, milyen magányos is tud lenni,
ha utazik, az ember. Elbúcsúzik,
vodkát iszik holdfénnyel a városi bárban
s az idegen rakparton önmagával találkozik a szélben.

Tapasztaltam, hogy a leggyorsabban az utazik, aki gyalog jár. Azt felelem ismerősömnek: versenyezzünk, melyikünk ér oda előbb. A távolság harminc mérföld, az útiköltség kilencven cent. Ez kis híján egy teljes napszám. Én még emlékszem rá, hogy ennek a vasútvonalnak az építkezésén hatvan cent napszámot fizettek a munkásoknak. Nos, én elindulok most ebben a minutában gyalog, és estére odaérek; hetekig vándoroltam már ilyen tempóban. Barátom időközben megkeresi az útiköltségre valót, és valamikor a holnapi nap folyamán érkezik oda, vagy esetleg ma későn este, ha olyan szerencsés volt, hogy megfelelő munkát kapott.

Minden óriás hegy vagy hegyvidék önálló, külön kis világ. Mire felmegyünk rá, mire megmásszuk, szinte megjárjuk az utat a trópusoktól vagy a mérsékelt övtől a sarkvidékig.

Azt nem értem, a híres világutazók miért szokták titkolni leírásaikban, hogy a nagy kalandok kis pillanatait a kínzó kényelmetlenségek töltik meg. Márpedig kis pillanatokból áll az életünk. És akad köztük feledhetetlen.

A repülőtér a nagy érzelmek színtere, ahol emberek találkoznak, esetleg életük fordulópontjához érnek, történetek kezdődnek vagy fejeződnek be.

Mássz hegyet, ha ez a vágyad, de ne feledd, hogy a bátorság és az erő semmit sem ér elővigyázat nélkül, és egy pillanatnyi hanyagság tönkretehet egy egész boldog életet. Semmit ne siess el; fontolj meg jól minden lépést; és a kezdettől tarts szem előtt minden lehetséges véget.

Azok, akik az utazást fontosabbnak tartják önmaguk tökéletesítésénél, lassúak, és nem jutnak el sehová. Azok pedig, akik lemondanak az utazásról, hogy helyette tökéletesedni igyekezzenek, bárhová rögvest elérkeznek.