Régen - az ifjúság, a férfikor idejében - az utazás izgalmas pillanata a megérkezés volt: közelebb jutni az ismeretlenhez, a meglepőhöz, a kalandhoz, a változathoz. Öregkorban az utazás nagy pillanata a take off, az indulás: kilépni egyetlen lendülettel az öregség rutinjából, ez az "élmény". A megérkezés közömbös, hiszen mindenütt ugyanaz vár.

Öregkorban minden, az utazás is kényszerűség. Az ember nem valami felé utazik, hanem helyben jár, és azt hiszi, odébb jut, eltávolodik valamitől, amit nem szeret.

Nem tudom, mi rosszabb: egy elviselhetetlen egyedülálló lánnyal utazgatni, vagy az, ha megtalálod a tökéletes útitársat. Ez utóbbi többek között azért rossz, mert nem lehet veled örökké.

Nem tudom, milyen beteges kényszer ez, hogy ti mindig az úttal példálóztok. A papok is: egyszer a mennybe visz az út, egyszer a pokolba, ilyen kereszteződések, olyan kereszteződések. Út, amin nehéz járni, út, ami ki van taposva, vagy kövezve mindenféle szándékkal, a nemzetek útja, apáink útja, gyermekeink útja. Mintha egy közlekedési rendőrnő meg egy útépítő munkás szerelméből fogantatok volna. Ti mindig mennétek valahova. Tessék egyszer megállni, megnyugodni, körülnézni. Akkor meglátnátok, milyen sok csoda van körülöttünk.

Az ember körbeutazza a világot, keresve azt, hogy mire vágyik, majd hazamegy, és megtalálja.

Minden gyönyörű táj a maga módján a világ leggyönyörűbb tája, mert egyedi, megismételhetetlen, mint egy nagy ember vagy egy klasszikus műalkotás.

Az utazás is egy ugyanolyan készség, mint bármi más. Kicsiben kell kezdeni, apránként belejönni, és csak aztán vállalkozni egyre nagyobb lépésekre.

A sivatagban a hagyományhoz való merev ragaszkodás az életben maradás egyetlen garanciája.

Sokan szeretnek utazni, de azok, akik nem szeretnek utazni, ezt valahogy így látják: az utazás nem csak maga az út, hanem az az idő is, amit az utazáson gondolkodva töltünk el, az út előtt és a hazatérés után egyaránt. Nem tudom, hogy a gondolkodni a megfelelő kifejezés-e. Megtörténhet, hogy elhessegeted az utazással kapcsolatos gondolatokat, de elkerülhetetlenül úgy érzed, hogy az utazás átitatott, beléd költözött, és együtt kell élned vele, már jóval azelőtt, hogy elindultál volna, és sokáig azután, hogy véget ért.

Minden utazásnak van egy titkos célja, amelyről az utazó mit sem sejt.

Az utazás olyan macera: csomagolni, cipekedni, lepakolni, aztán a végén mindent összeszedni, hazacűgölni. Eszement dolog.

Minden nagy felfedezés kommunikációs forradalom. A kerék felfedezése is az volt: könnyebben gurult tőle a szekér. Kopernikusz, Galilei és Newton nélkül nem lett volna óceánhajózás vagy tájékozódás a világegyetemben. Einstein nélkül nem juthattunk volna el a Holdra.

Az első dolog, amire utazás közben ráébred az ember, az az, hogy semmilyen hely nem tud megfogni, ha nem vagy nyitott rá.

Isten a teremtés helyett egy minden részletre kiterjedő vázlatot készített a valóságról, de a művét nekem kell befejeznem, megalkotnom a világot apránként, mindig azt a darabját, ahova eljutok. Az általam be nem járt földek csak látszatra léteznek, megtévesztő káprázatokról szólnak a filmek és az úti beszámolók, hiába ábrázolják a térképek Kínát, Zanzibárt vagy Montenegrót, azok csak eshetőségként lüktetnek a semmi szívében. Akkor töltik ki formáikat valódi létezéssel, kapnak az ott lakó emberek hús-vér alakot, a tárgyak és dolgok ezer neme akkor kel életre, amikor végre én is közéjük vetődöm. Utána már nyugodt szívvel hagyhatom őket magukra, mehetek tovább, onnantól fogva már elműködnek nélkülem.

Egy hajó keletre, a másik nyugatra
Ugyanazzal a széllel.
A vitorla az
És nem a szélvihar
Mely eldönti, hol ér utol az éjjel.