A tudósnak nagyjából ugyanazokra a képességekre van szüksége, mint az elsőrangú drámaírónak, regényírónak, színésznek. Nem elég fölvázolni a természeti folyamatok cselekményét, jelmezt adni a szereplőkre és a szájukba adni a mondataikat; életre is kell kelteni őket. Csak az érzéki képzelet tud életet lehelni azokba a steril, élettelen szimbólumokba és szavakba, amelyekkel a tudósok kénytelenek másoknak átadni fölismeréseik lényegét.
A hétköznapi elképzelés szerint a tudós nem más, mint logikai tényfeltáró gépezet. Empirikus megfigyelések alapján hipotéziseket állít föl, majd ellenőrzi őket, és egyértelmű következtetéssel eljut a megoldáshoz. Még azt is lehetne mondani, hogy a tudomány elsődleges célja éppen a személyes, intuitív vagy más módon szubjektív prekoncepciók kiküszöbölése, a világ elfogulatlan, tárgyilagos elemzése. A tudománynak ez a felfogása azonban csak a felismerések közlésére, átadására koncentrál, és nem vesz tudomást arról a folyamatról, amelyben megszületnek a felismerések.
Az ember könnyen kaphat pozitív eredményeket, csak éppen ezeknek az értelmezése nehéz.
Egy tudósnak pont olyannak kell lennie, mint egy gyermek. Ha valamit lát, akkor azt kell elmondania, amit lát, akkor is, ha az az, amire számított, hogy látni fogja, és akkor is, ha nem. Először láss, azután gondolkozz, majd ellenőrizz. De először mindig látni kell. Máskülönben mindig azt fogod látni, amire számítottál.
Tényekkel szemben csupán tényekkel lehet megmérkőzni.
Minden jó tudomány annak kreatív elképzeléséből ered, hogy mi az, ami igaz lehetne.
Az, hogy a valóság egy számunkra ismeretlen terrénumán lehet valami, ami összes következtetéseinket halomra dönti, nem indokolja azt, hogy ne bízzuk rá magunkat arra a tudásunkra, azokra a következtetéseinkre, amelyekhez a valóság számunkra ismert részének a vizsgálatából eljutottunk.
Ha nagyon biztosra akarunk menni abban, hogy nehogy egy valójában hamis elképzelést, hipotézist igaznak higgyünk, akkor az azzal fog járni, hogy jó hipotéziseket viszonylag nagy számban foguk eldobni, hamisnak vélni.
A részek összege - az csak összes rész.
Kis gondolatokból születnek az igazán nagy igazságok.
Amikor csak tudsz, számolj!
Keressétek az egyszerűséget, de ne bízzatok benne!
A tudomány haladása új technológiáktól, új felfedezésektől és új ötletektől függ - valószínűleg ebben a sorrendben.
A tudósok felosztanak és kategorizálnak. Megkülönböztetnek. Munkánk elkerülhetetlen szakmai kockázata az, hogy a világot alkotóelemeire - génekre, atomokra, bitekre - kell bontanunk ahhoz, hogy az egészet értelmezni tudjuk. A megismerésnek nincs más módszere. A részek összegének meghatározásához először az összeget kell részeire bontanunk.
A tudományos gondolkodás nem feltétlenül jelenti azt, hogy konkrét szakmai kérdéseken elmélkedünk. E gondolkodásmód egyik legfontosabb eleme a dolgok kritikus szemlélete, egy olyan attitűd, amely nem veszi készpénznek a dolgokat, hanem kételkedik és megpróbál utánajárni, ha nem tudja a problémára kapásból a választ.