Így működik a történelem. Az emberek értelemhálót szőnek, és tiszta szívükből hisznek benne, a háló azonban előbb-utóbb felfeslik, és visszanézve már nem is értjük, hogy vehette ezt bárki is komolyan. A mai eszünkkel keresztes hadba vonulni az üdvözülés reményében őrültségnek tűnik. A hidegháború még ennél is nagyobb őrültségnek. Hogy voltak képesek néhány évtizeddel ezelőtt az emberek a nukleáris holokausztot kockáztatni, csak mert hittek a kommunista mennyországban? És lehet, hogy száz év múlva a mi demokráciába és emberi jogokba vetett hitünk is éppily felfoghatatlan lesz az utódaink számára.

Auschwitz igazi problémája az, hogy megtörtént, és ezen a tényen a legjobb, de a leggonoszabb akarattal sem változtathatunk.

A történelem vastörvénye, hogy ami utólag elkerülhetetlennek látszik, az a maga idejében korántsem egyértelmű. Ma sincs másképp.

A történelmi diskurzusban nincsenek végleges igazságok, a történelem a múltban történt dolgok beszámolója a tanúk és a dokumentumok alapján, amelyek tévedhetnek, illetve a történész munkája alapján, aki szintén tévedhet.

Jó történész mindenre talál példát. A még jobb történész viszont felismeri, ha ezek a precedensek csupán a nagy egészet felhőző furcsaságok.

A hivatalos fényképekről kiretusálni, a családi albumokban a tisztogatások során kirostált rokonok arcát tintával átmázolni viszonylag könnyű, de kitörölni ezeket a nem létező lényeket az emlékezetből, valami egészen más. Ki mondja meg, hogy biztonságos magányban, lehunyt szemhéj mögött a múltnak melyik változatát őrzik meg az emberek?

A keresztes hadjáratok során a harcos szerzetesek mindig megtalálták a Bibliában a hitetlenek elleni kegyetlen erőszak igazolását, hiába utasította el Jézus egészen egyértelmű szavakkal az erőszakot. A szükség törvényt bont, vagy ezúttal inkább törvényt értelmez át.

Minden forradalom seb a történelmen.

A történelem tele van brutális gyilkosokkal. Hitler milliókat pusztított el, Sztálin még nála is többet. Mao pedig mindenkinél többet. Ma mindegyikőjüket szörnyetegnek tartjuk, pedig a maguk idejében rengetegen csüggtek rajtuk őszinte csodálattal.

A múltnak pontos megörökítése nélkül hogyan várhatnánk el férfiaktól és nőktől, hogy a jövőben ne kövessenek el komoly hibákat?

Az emberek általában tartanak a változástól, mert félnek az ismeretlentől. A történelem legállandóbb vonása azonban az, hogy minden változik.

A világ, amiből ez a történet származik, már rég elpusztult, mindenki halott belőle, de továbbra is megérinti a jelent és jövőt, mert valaki elég fontosnak érezte ahhoz, hogy megőrizze. Hogy szavakba öntse. Hogy emlékezzen rá.

Egyszerre állunk a menny és a pokol küszöbén, és idegesen járkálunk fel-le az egyik kapuja és a másik előszobája között. A történelem még nem döntötte el, melyikbe jutunk végül, és a véletlenek sorozata bármelyik irányba lódíthat bennünket.

A történelem arra tanít, hogy az, ami látszólag a következő sarkon vár ránk, előre nem látott akadályok miatt talán sosem valósul meg, más, sosem gondolt forgatókönyvek pedig valóra válhatnak.

A ma megértéséhez tudnunk kell, hogy mi történt tegnap - máskülönben csak a holnapért való aggódás marad nekünk.