Szerelmes asszony nem tud titkot tartani szeretője előtt.
Mindnyájunknak megvannak a magunk sötét titkai, amelyeket el akarunk rejteni a nagyvilág elől.
Nem elég hallgatni: tudni is kell halálos pontossággal, mi az, amiről hallgatni kell.
Mivel saját tudatunkban is vannak lakosztályok, mikbe sohse lépünk mentegetőzés nélkül, tiszteletben kell tartanunk mások pecsétjeit is.
Az élet arra tanított, hogy kerüljem a rejtélyeket, főként azokat, amelyekre nem kapok választ.
Az elhallgatás éppen olyan bénító, mint az őszinteség.
Az hogy tilos kimondani
még nem jelenti hogy semmit se mondtunk.
A sárgabarackmagban
ha feltöröd egy mag van
így rejts el engem
Nem fogok kutakodni. Magamban pusztítanék el valamit, ha arra adnám a fejem.
Minden kijelentés mögött van valami rejtett tartalom.
Az emberek a legféltettebb titkaikat bízzák azokra, akiktől szenvedésük enyhítését remélik.
Két titok van: A megismerhető - és a megismerhetetlen. Ez a két titok egymásban van, mint testben a lélek, magban az élet - vagy a világban az Isten.
A hazugságokat közzé lehet tenni, az igazságot tartsuk csak meg magunknak.
Az elhallgatás, a kerülgetés néha egyfajta hártyát, ahogyan mondani szokás, "láthatatlan vonalat" tud húzni két ember közé.
Mindig rejtezik valami az elől, aki rejtegetni akar.