Az ember nem uralkodik a természeten, hanem inkább függ tőle.

A természetnek nincsenek elvei. A természet semmi ésszerű okkal sem támogatja azt a hiedelmet, hogy az emberi élet tiszteletre méltó. A természet közömbösségében nem tesz különbséget a jó és rossz között.

Most is, hogy visszagondolok
hajdani erdeim sorára,
a hegy felől gyönyörűen
zúg bükkös erdőnk orgonája.

Az élet tendenciája a terjedés, a magasabbra jutás, a sokszorozódás.

Csak ülök csendben, semmit sem csinálok, a tavasz eljön, és a fű nő magától.

A virágok illata a lelkeket egymáshoz kötő ima.

A tulipán ihlet, a tulipán inspiráció; szépség árad a színeiből, és szerelem a szirmaiból. A tulipán egy gyönyörűséges kert, hat szirma hat irányba hint vágyat és örömet. A tulipán önkéntelen mosolyra késztet, mely megérinti a szívet. A tulipán jelképezheti a szerelmet, de ugyanakkor a mély szomorúság csokra is lehet. A tulipán a keserű igazságot édes álmokká varázsolja egyszeriben, a rozsdás vasat csillogó ezüstté, a vad tekinteteket édes nevetéssé.

Ha a Tavasz öleli a kerteket,
s ígér künn dús aratást,
Ha a szemed örül, ahogy lát lebegő
virágszirom-havazást,
Ha zápor s napfény zuhog, s frissít
csipkefinom levegőt,
Én itt maradok, sehova se megyek,
nekem ez szép itt, e föld!

Csörren a cserfák csupasz ága,
Kegyetlen a hideg!
Csikorgó tél van, s zordon éjjel,
S a világ didereg;
Gyémántmezőket lát az ember,
Amerre elhalad;
A hókristályok ezre csillog,
Ropog a láb alatt.

A vadon olyan kérdésekre is választ rejt, amelyeket az ember még feltenni sem tanult meg.

Az emberhez nem szólnak hangok a kövekből, növényekből vagy állatokból, és ő sem hiszi, hogy hallják, ha beszél hozzájuk. Kapcsolata a természettel megszűnt, és ezzel kiveszett belőle az a mély érzelmi energia is, amelyet e kapcsolat táplált.

Kerek háromszáz esztendő
Vackorfának elegendő,
Sok víg hajnal, sok kis madár
Bogas ágam meglakta már,
Sok avar gyűlt meg alattam,
Sok kis magnak bölcsőt adtam,
És gallyaim vígan hordták
Gyermeküket, a vackorkát,
Megtermettem fiam, lányom,
Most megtermem hervadásom.

A békés téli táj fölemeli a lelket és lebontja a barikádokat.

Szirten tűnődni ár s dagály felett,
Kószálni erdők árnyas, mély során,
Hol más világ csodái rejlenek,
S halandó láb nem is járt még talán,
Felkúszni bérc járatlan oldalán,
Hol a vadonnak vadja csörtet, és
Lenézni habzó vízesésre, lám:
Ez nem magány, - a Természet mesés
Országával való meghitt beszélgetés.

Mászd meg a hegyeket, és hallgasd meg örömhíreiket! A Természet békéje úgy árad majd beléd, ahogy a napfény árad a fákba. A szelek saját frissességüket fújják beléd, a viharok saját erejükkel töltenek fel, míg gondjaid őszi levelekként hullanak le rólad.