Az igazságosság, az egyenlőség és a stabilitás csalhatatlan receptje nem az, hogy az ember találomra alkot "nemzetállamokat" olyan emberekből, akik nem szoktak hozzá, hogy egy régióba összeterelve, egységes csoportként éljenek.

Diktatúrákban a legparányibb kisebbségek olykor úgy tesznek, mintha bevennék a hivatalos propaganda állítását arról, hogy jogaik teljes biztonságban vannak, egyszerűen azért, mert túlságosan gyengék, hogysem változtathatnának a valóságon.

Az arab országokat olyan heves előítéletek, sőt gyűlöletek járják át, amelyekről a nyugati átlagember igen keveset tud, így nem is igen akar hinni bennük még akkor sem, ha fehéren-feketén kinyomtatva látja. A saját előítéleteinkkel nagyjából tisztában vagyunk, de gyakran vakon és süketen állunk a közel-keletiek előtt.

Ha az emberek éhesek és félnek, és valaki megkérdezi, hogy mit szeretnének jobban: biztonságot és kenyeret vagy demokráciát, akkor nem túl nehéz választaniuk.

Az elszegényedett társadalmakban, ahol kevés kellő hatékonysággal és felelősséggel működő intézmény van, a valódi hatalmat milíciáknak vagy politikai pártoknak álcázott bandák gyakorolják. Miközben ezek - olykor a naiv nyugati szimpatizánsok ujjongásától kísérve - egymással harcolnak az elsőbbségért, nagyon sok embernek kell meghalnia.

Az ember elviheti az öreg Európa minden tudását és technológiáját az Újvilágba, ám ha a földrajzi adottságok kedvezőtlenek, csak igen mérsékelt sikerre számíthat - különösen, ha még a politikája is elhibázott.

Ha a lakosok közül minden negyedik a legmélységesebb szegénységben sínylődik, az országnak sem könnyű gazdaggá válnia.

Politikai harcban nem zengünk dicshimnuszt az ellenfeleknek.

A rendőrség, tulajdonképpeni funkcióját tekintve, egy szabad társadalomban anomália. Jelentős hatalommal látják el ugyan a végrehajtó hatalom rendszerében, ezt a hatalmat azonban csak vonakodva és korlátok közé szorítva adják meg neki. Hatalma, sajátos formáit tekintve - az egyének letartóztatásához, felkutatásukhoz, őrizetbe vételükhöz és ellenük erőszak alkalmazásához való jog -, félelmetes, ahogyan képes a szabadságot szétrombolni, a magánszférába betörni, az egyénekre váratlanul és közvetlenül hatást gyakorolni. Ráadásul ez az óriási hatalom, szükségképpen, a bürokrácia legalacsonyabb szintjén elhelyezkedőkhöz delegált, akik a legtöbb esetben ellenőrzés és felügyelet nélkül gyakorolják azt.

Az úgynevezett világ, vagyis a közösség véleménye és ítélete valakiről néha csal ugyan, de többnyire helyes; ámbár a törvény előtt próbákkal ritkán tudná bebizonyítani. Olyan ez a vélemény, mint a vad szaga a kutyára nézve: homályos szaglás vezeti őt a vad biztos nyomára és fekvésére.

Miféle gyönyörűség fogható a világon az uralkodás, a hatalom gyönyörűségéhez?

Akár önkényuralomról van szó, akár demokráciának nevezhető politikai szisztémáról, a politika veleje mindig a társadalom ellentmondásainak felismerése, kezelése, valamikénti megoldása, hogy az adott társadalom egyben maradhasson.

Ahol az állam erős, ott a társadalom gyenge, és ahol a társadalom gyenge, a demokrácia még nem eresztett mélyen gyökeret.

Vagy a politikáért él valaki, vagy a politikából. A politikából, mint hivatásból él, aki arra törekszik, hogy tartós bevételi forrássá tegye, a politikáért, akinél nincs így.

A rend az emberi erőknek, javaknak, tevékenységeknek belső összefüggése, a rendőrség pedig e belső folyamatnak csak időleges, külső támogatója őrködő szolgálatával, hozzávetőleges hamaros eszközeivel. Mint a jó orvos óvhatja, támogathatja, időleg helyettesítheti az organismus működéseit, de nem teremtheti.