Tudjátok meg hát végre, ti népek, hogy a természet távol akarta tartani tőletek a tudományt, miként az anyák is kitépik a veszedelmes fegyvert gyermekük kezéből; hogy valahányszor elrejti előletek a titkait, megannyi kíntól óv meg titeket, és ha fáradsággal kell fizetnetek a tudás megszerzéséért, ez a fáradság nem a legcsekélyebb jótéteménye.
Korábban a rómaiak beérték azzal, hogy gyakorolják az erényt; amikor elkezdték tanulmányozni, minden elveszett.
Amikor a Római Birodalom hanyatlásának idején kialakult a császárság, akkor őrültebbnél őrültebb császárok léptek trónra, és minden a széthullás irányába tartott. A világban mintha ma is egy hasonló folyamat zajlana: a tömegtársadalom, a diktatúrák felé hajlás, a gazdasági zavarok - és így tovább. Ám ha mindez így is van és így is lesz, akkor sem javasolnám, hogy a gyereket arra készítsük fel, hogy egy megfelelően kussoló alattvaló legyen belőle.
A kormányzat és a törvények gondoskodnak az egybegyűlt emberek biztonságáról és jólétéről, a tudományok, az irodalom és a művészetek, e nem kevésbé zsarnoki, és talán még hatalmasabb erők, virágfüzérekkel borítják az emberekre vert vasláncot, elfojtják bennük azt az érzést, hogy eredetileg szabadnak születtek, megszerettetik velük a rabszolgaságot és azzá teszik az embereket, amit civilizált népnek szokás nevezni.
A politika tegnapi válaszokat ajánl mai kérdésekre.
A nyomorékokat és a fedél nélküli szerencsétleneket kerüli a tekintetünk.
Sokakkal megeshet - egyes emberekkel vagy egész népekkel is - hogy többé-kevésbé tudatosan minden idegent az ellenségüknek tekintenek. Ez a meggyőződés többnyire a lelkük mélyén rejtezik, mint valami lappangó fertőzés, csak véletlenül, ötletszerűen tör felszínre, nem pedig egy gondolatrendszer kiindulópontjaként. Amikor viszont felüti a fejét, amikor a megfogalmazhatatlan dogma egy szillogizmus premisszájává lesz, akkor a konklúzió a láger. Ez egy szigorú következetességgel végiggondolt világnézet eredménye: amíg a világnézet fönnmarad, számolnunk kell fenyegető következményeivel is.
Nem a ráció számít. Ráció szerint már rég elpusztultunk volna. Akik Magyarországon logikusan gondolkoztak, mindig kétségbeestek. Itt a remény a reménytelenségben van. Abban, hogy a végső órákon, amikor a nemzet sorsán őrködő riadtan takarja fel szemét, amint örvény felé közeledünk - hirtelen titkos erőtartalékok nyílnak fel a lélekben. Erőtartalékok, amelyek túl vannak minden ésszel, akarattal elérthető dolgok határán; erők, amelyek kegyelemszerűen jönnek, amikor már mindenről le kell mondanunk.
Egy olyan világban, ahol bármikor bármi megtörténhet, ami sosem szilárd, leginkább valami híg masszára hasonlít, jó érzés rábukkanni valamire, ahol szigorú szabályok szerint kell csinálni mindent.
Sem jól kormányozni, sem hatékony gazdaságot, oktatási vagy egészségügyi rendszert nem lehet működtetni a legkiválóbbak nélkül, de még a legkiválóbbak felével sem.
A kéz, mely feltölti vegyeskereskedéseket, kormányozza a világot.
A totalitárius hatalom sorsszerűen és elkerülhetetlenül megtapossa az emberiséget.
Szegénység, és ezzel elnyomás, szolgaság volt más időkben is. Mindig volt. De azért volt, mert az emberek nem ismerték a módját, hogyan lehet a természet erőit az ember szolgálatába állítani. Kezdetleges eszközökkel túrták földjüket és dolgozták föl termékeit. Keveset termeltek: hogy némelyeknek jusson, másoknak nem maradt. De ma! A tech­nika mai eszközeivel sokkal több ember minden szükség­letét el lehetne látni.
Egy forradalomhoz a számok önmagukban sohasem elegendők. A forradalmakat rendszerint agitátorok kisszámú hálózata robbantja ki, nem maguk a tömegek. Ha valaki forradalmat akar szítani, nem azt a kérdést kell feltennie: "Hányan támogatják az eszméimet?", hanem ezt: "A támogatóim közül hányan képesek hatékony együttműködésre?".
Az írást ismerő társadalmak hálózatokba szervezik az embereket, így mindenki csak egy-egy apró lépés egy hatalmas algoritmusban, a fontos döntéseket pedig az algoritmus mint egész hozza meg. Ez a bürokrácia lényege.