A szabad egyház eszméje s a vallások egyenjogúsága azt kívánja, hogy a hon minden polgára, bármely hitfelekezethez tartozzék is, szabadon élhessen saját vallásának tanításai szerint, ha azok az állam céljával nem ellenkeznek és mások hasonló jogait nem sértik.
A romantikus irodalom gyakran ábrázolja az egyént úgy, mint aki küzd az állam és a piac ellen. Semmi sem állhatna távolabb a valóságtól. Ma már az állam és a piac az egyén apja és anyja, és az egyén csak nekik köszönhetően maradhat fenn. A piac lát el bennünket munkával, biztosítással és nyugdíjjal. Ha szakmát akarunk tanulni, ott vannak az állam iskolái. Ha vállalkozásba akarunk kezdeni, a bank kölcsönöz nekünk pénzt. Ha házat akarunk, egy építkezési vállalat építi fel nekünk, és a bank ad rá jelzáloghitelt, amelyhez gyakran az állam nyújt támogatást vagy fedezetet. Ha fellángol az erőszak, az állam véd meg minket. Ha néhány napig betegek vagyunk, az egészségbiztosításunk gondoskodik rólunk.
Elég, ha beleolvasunk bármelyik honlapon a kommentek sorába, és máris kijózanító ízelítőt kaphatunk az ellenszenvből és az antihumánumból, amivel embertársaink egymás iránt viseltetnek.
Amerika, a fene nagy nemzeti érzés. Illúzió az egész. Hatalmas kocsik, partyk, miegymás. De a felszín alatt ez az ország is velejéig romlott.
Nem várhatjuk, hogy a rendszer majd megváltozik. Mi, egyének vagyunk a rendszer maga.
Háromnegyed évszázadnyi erőszakos demagógiának, katasztrofális kudarcot vallott társadalmi és gazdasági kísérleteknek elégnek kellett volna lenniük ahhoz, hogy elvegye az emberek kedvét a világmegváltó fantáziálástól és tudományosnak álcázott bugyutaságoktól. Nem léteznek felsőbbrendű emberek, a történelemnek nincsen szerkezete, sem iránya, csak mi vagyunk itt, emberek, sokan közülünk elég hitványak is, akik rettenetes dolgokra képesek, ha elhiszik, hogy megéri, mert a végén minden jobb lesz.
Korunk demagógjai sokkal műveletlenebbek, mint a múlt demagógjai.
A történelemben páratlan mennyiségű egyéni hang robbant ki az emberekből, mégsem a "virágozzék száz virág" forgatókönyve valósult meg, sokkal inkább a nézőpontok homogenizálódtak könyörtelenül, a vélemények pedig megkövültek, ami a rettenetes leegyszerűsítések újabb virágkorát hozta el.
Ki gondolta volna, hogy amikor végre sikerül eltávolítani az őröket, akik valaha olyan nagy szigorral ellenőrizték az írott szót, és mindenki kézhez kapja a publikálás eszközeit, az elmék válaszul ennyire beszűkülnek, ilyen sokan lesznek teljesen alaptalanul biztosak a dolgukban, és ilyen erősen felcsap majd az intolerancia és az önbíráskodás?
Akármilyen súlyos is a sértés, nem a sértett dolga a megtorlás. Elégtételt csak úgy kaphatunk, ha kifogástalanul viselkedünk minden helyzetben még a legközönségesebbekkel szemben is.
Az illemben nincs és nem is lehet mereven értelmezhető szabály. Az illemszabályok átértékelése, átalakítása, megújítása mindannyiunk érzésgazdagságából adódik, ha a saját személyünkről a másokkal szembeni viszonyunkban elfogulatlanul tudunk ítélkezni. A változó világban mi magunk és viselkedésünk is akaratunktól függetlenül állandóan változik. Ha nem teszünk semmi olyat, amit másoknál látva elítélünk vagy magunkra nézve sértőnek tartunk, az illemszabályok aprólékos ismerete nélkül is megközelítőleg helyesen és szépen viselkedünk.
Nehéz tiltakozni, ha tele van az ember szája.
Minden ember egyforma, s annyit ér, amennyit a közösség érdekében dolgozik.
Onnan lehet megismerni a diktatúrát, hogy minden tett politikai tetté válik, minél több ilyen van, annál gyanúsabb. Illetve ha az ember igazat mond, és abból baja lehet, akkor az, bizony, diktatúra kezd lenni, ez egy nagyon jó marker.
Tudjátok meg hát végre, ti népek, hogy a természet távol akarta tartani tőletek a tudományt, miként az anyák is kitépik a veszedelmes fegyvert gyermekük kezéből; hogy valahányszor elrejti előletek a titkait, megannyi kíntól óv meg titeket, és ha fáradsággal kell fizetnetek a tudás megszerzéséért, ez a fáradság nem a legcsekélyebb jótéteménye.