Nincs rosszabb, mint elhagyni a kórházat a gyerek nélkül, akiért odamentünk.

Tudod, mi a legnehezebb az anyaságban? Hogy többé nem marad időd gyereknek lenni.

A gyereknevelés olyan, mint a foci. Mindenki ért hozzá, vagy legalábbis van róla véleménye. Minden kornak megvan az elgondolása az ideális gyermeknevelésről. De ezek nem többek divatoknál.

Félretéve minden önbecsapásunkat és nárcizmusunkat, kérdezzük meg magunktól: őszintén akarom, hogy a gyermekem olyan vagy valami hasonló legyen, mint én? Aki erre igent vagy nemet felel, annak valószínűleg komoly baj van az önismeretével és az önértékelésével. Elvégre nincs tökéletes ember, de mindenkinek vannak jó tulajdonságai. A reális válasz ilyenkor az: örülnék, ha gyermekemben ezt vagy azt a tulajdonságomat felfedezhetném, más tulajdonságaimat pedig nem szívesen látnám viszont benne.

Nem könnyű önmagunkat reálisan látni és el is fogadni, de ennél még sokkal nehezebb gyermekünket olyannak elfogadni, amilyenné fejlődik.

Amit a szülő hisz a gyermekéről, azt a gyermek tényként észleli, nem pedig feltevésként. Hiszen a gyermekek világában a papa és a mama a biztos pontok, amit ők hisznek, gondolnak, mondanak, az jelöli ki, milyen a világ.

Nincs olyan, hogy "nevelés". Csak értékek, elvek és célok léteznek, amelyek bennünk élnek s amelyeket megpróbálunk továbbadni. Hogy végül jó kertészei leszünk-e csemeténknek, vagy gyermekünket vésővel és kalapáccsal alakító szobrász, majd húsz-harminc év múlva elválik. Az élet nagy hátránya, hogy nem visszafelé éljük: amennyivel bölcsebbek leszünk harminc év múlva, azt legföljebb arra használhatjuk, hogy esetleg könyvet írunk a nevelésről.

Felemelő látni, ahogy a madármama repülni tanítja kicsinyeit. "Szárnyakat adni" egyszerre jelenti azt, hogy a szülő megismerteti fiókáját a legfontosabb dologgal, a szárnyalással; ám egyúttal azt is, hogy szárnyára bocsátja: "Tőlem már megtanultál minden megtanulhatót. Mostantól éld a saját életed!"

Ha a saját életünket nem tudjuk kézben tartani, hogyan irányíthatnánk a családunk ügyeit?

A feleségek bevált fogása, hogy megtöltik a házat egy szakajtónyi gyermekkel... akkor aztán vége a férfiak csöndes magányának!

Egy anya ne legyen a lánya barátnője, ne bizalmaskodjon vele, egy anyának jusson eszébe, hogy kettőjük közül ki az anya és ki a lánya, ki a felnőtt és ki a gyerek.

Az anya nem csak az életet adta tovább: megtanított egy nyelvet is fiainak, rájuk bízta a századok folyamán lassan fölhalmozott kincset, a szellemi örökséget, melyet ő is csak letétbe kapott, hagyományoknak, fogalmaknak, mítoszoknak ezt a hagyatékát, amelyben benne él mindaz a különbség, amely Newton vagy Shakespeare és a barlangok barmai között van.

Ha vannak gyerekei, tudja, hogy nincsen olyan, hogy nevelési elv. Ez egy hibrid dolog. Amit a feleségem és én tanultunk a szüleinktől, azt adjuk tovább, legyen ez vallási meggyőződés, magatartás, sporttudás, szellemi tudás.

A szülők soha nem tudják megítélni, a gyerekek mennyire komolyan veszik a dolgokat.

Indulatos a gyerekeddel lehetsz, de dühös soha. Meg is tudja különböztetni a lelkiállapotodat. Ha indulatos vagy, átérzi az igazadat. Ha dühös, csak azt, hogy kirobbantál, nem őmiatta, hanem magad miatt.