A példamutatás a legjobb nevelőeszköz.

Az emberi lény nem a mi akaratunk szerint keletkezik, hanem ugyanannak az organikus, fölmérhetetlen, megjósolhatatlan, irányíthatatlan folyamatnak a részeként jön létre, amely az évszakhoz igazodva kibontogatja a fák leveleit, rügyet fakaszt az ágacskákon, és szövevényes mintázatot növeszt a gyökerekből.

Egy szülőnek elképzelhetetlen, hogy elveszítse gyermekét, mert őt szereti a világon a legjobban. Hús a húsából, vér a véréből. Bármijét odaadná, csak hogy boldognak lássa. A gyermeke öröme az övé is, de a fájdalmában is ugyanúgy osztozik.

Az élet, a vér öröklődése bonyolultabb kérdés az eddig föltételezettnél, pedig korábban sem gondolták a gének továbbélését primitív folyamatnak. Nem véletlen, hogy az apaság, a földön tapasztalható örömök között, ez idáig úgy tűnik, a legnagyobb.

Mindenkinek legszigorúbb bírája a saját gyereke - a legszigorúbb akkor, ha hallgat.

A szülő definíciójának egyik fontos eleme, hogy nem kap fizetést azért, hogy szeressen.

A gyereket az embernek tevékenyen kell akarniuk, sőt, vágyniuk kell rá. A gyerekvállalás nem az ambivalens érzelműeknek vagy szenvteleneknek való.

Azzal, hogy gyerekeik lettek, felnőtt életük azonnali és tárgyalási alapot nem képező célt és irányt kapott: ez határozza meg a család évi vakációjának hosszát és helyét; ez határozza meg, marad-e pénzük, és ha igen, mire költsék; ez határozza meg a napjukat, hetüket, évüket, életüket. A gyerek olyan, mint a kartográfia: az embernek csak annyit kell tennie, hogy követi a térképet, amit a gyerek mutat be a születésének napján.

Gyerek nélkül az ember felnőtt státusza sosem egészen biztos; a gyerektelen felnőtt maga kreálja a saját felnőttkorát, és bár ez gyakran élénkítő és nagyon vidám is, egyben az örök bizonytalanság állapota, állandó kétely.

Semmi szükség rá, hogy megfélemlítéssel bírjuk rá a gyerekeket, hogy jók legyenek, a jóságra a szülőknek kell rávezetniük őket, mert szülőnek lenni azt jelenti, hogy nem hagyhatjuk cserben őket. Isten túlságosan megfoghatatlan a gyermeki értelem számára; a szülőké a felelősség, hogy olyan emberekké váljanak, akiket a gyermekeik mindenekfölött szeretnek és értékelnek.

A gyerek olyan, mint egy seb. Egy nyitott tartály, amelybe az élet sót szórhat.

Első szerelmem, igazi nagy szerelmem, a fiam volt. És egészen biztos, hogy ő lesz az én utolsó szerelmem is.

A gyermekek érzelmi magatartása szüntelenül befolyásolja a gondviselőét, és fordítva, a skála egyik végén kölcsönösen örömtelibb, a másikon pedig csüggesztőbb mindennapokhoz vezetve.

A gyermekre a legmélyebb hatást az gyakorolja, hogyan viselkednek a szülei és életének más fontos szereplői. Mennyire kontrollálják magukat; hogyan kezelik a stresszt, a frusztrációt és az érzelmeket; milyen mércével mérik a saját teljesítményüket; mennyire viszonyulnak empatikusan és érzékenyen mások érzéseihez; milyenek az attitűdjeik, a céljaik és az értékeik; milyen fegyelmezési stratégiákat alkalmaznak; és mennyire vannak híján ők maguk a fegyelemnek. A szülők az élet szüntelen kihívásaira adott lehetséges reakciók roppant széles választékát mutatják be és tanítják meg a gyermekeknek.

Munkámat a szüleimnek ajánlottam. Ha a jó írás titka a "kevés beszéd, és minél többet megmutatni", hát ők egész életüket eszerint élték. Nem emlékszem, hogy egyszer is olyan közhelyekkel bombáztak volna, mint hogy "hiszünk benned" vagy "melletted állunk", viszont nem múlt el pillanat, hogy ne ezt sugározták volna.