Nagy akadály tornyosul az előtt, hogy kimondd: "Boldogtalan vagyok." Ez azt jelenti, hogy azt az időt, amit boldogtalanságban töltöttél, valójában nem élted meg, hanem vegetáltál. A vegetálás pedig döglődéshez vezet és végül megdöglesz.

Stressz és szorongás nélkül az ember szelíddé és kiszámíthatóvá válik.

Ha a szürkeállományunk rózsaszínűbb volna, akkor az embereket kevesebb sötét gondolat gyötörné.

`Jó hogy hiszed Istent` szólt recsegő hangján
`de félni ne a bűntől félj annyira`
`hanem?`
`a rosszkedvtől`.

Nagy úr a remény, sok a tartománya, sokfelé is jár, de én már régen találkoztam vele. Talán föl se ismerném.

A föld nem azért vonszolja magát a nap körül, hogy az emberek élete csupa móka legyen és kacagás.

A boldogtalanság nem ment fel semmi alól.

Ha valaki semminek nem tud örülni, még percekre sem, az már nem tesz különbséget öröm és bánat között. És ez a legnagyobb rossz, ami emberrel történhet.

A megkeseredett ember csak mérget szór szét a világban. Mert csak a saját keserűsége okát látja benne. A megkeseredett ember mindig igazságtalan, mert igazság csak a teljességben lehet. A megkeseredett ember mindig bűntudatot ébreszt azokban, akiknek hálával tartozik, és szövetségest talál azokban, akik a dühe jogosságát fenntartás nélkül elfogadják. És végül mindig elfordul a szövetségeseitől. Ahogy elfordul azoktól is, akik pont azért nem lesznek szövetségesei, mert szeretik.

A megkeseredett ember mindig magányos. Amikor egy hegyben vagy tengerben gyönyörködik, a magánya díszleteiben gyönyörködik. Mindig egyedül áll a díszletei között. Mindegy, hányan és kik veszik körül, ők is csak díszletek maradnak. Aki megkeseredett, annak még a szerelme, férje, anyja, apja vagy a gyermekei is csak díszletek. Árnyak, szörnyetegek, akikkel egyedül küzd. Akik pont azzal a dühvel rontanak rá, amit ő érez. A megkeseredett embernek minden sérelme, dühe, bosszúvágya jogos, és minden fájdalom számonkérése, amit ő okoz, jogtalan. Nem elfordulnak tőle, hanem olyan igazságban él, amelyben helye csak neki van.

Néha nagyon kevés is elég a megkeseredéshez. Van, akit még a háború sem keserít meg, és van, akinek elég, ha egyszer megszégyenül. Nincs honnan tudjuk, kinek mennyi kell.

Isten a megkeseredetten nem segít. Aki emberben nem tud vigaszt találni, annak Isten is csak díszlet.

Minden bánat elviselhető, ha bele tudod foglalni egy történetbe.

Időnként mindannyian megpróbáljuk elfojtani magunkban a fájdalmas érzéseket. Ám ha sikerül elérnünk, hogy ne érezzünk semmit, akkor elveszítjük az egyetlen lehetőséget arra, hogy kiderítsük, mi fáj és miért.

Az emberek buták. Azt hiszik, az életben a halál a legrosszabb dolog.