Ha az őrületbe kerget,
Hogy szerelmed bizonytalan,
Válassz százszorszépet,
Melynek egy szirma van.

Én gyűlölöm, akiket te szerettél,
te gyűlölöd, akiket én szerettem.

Az a szörnyű, hogy mikor megbicsaklik
szerelmünk szárnya: rögtön hátranyes,
visszafelé is megtörvén az addig
csupán előre húzott egyenest.
S minek a szárnyalás, ha már alig
hiszi a szárny saját csapásait?

Vannak szerelmek, amelyek sok fájdalommal járnak.

Akit elér a szerelem
a fénylő csodáért megfizet,
annak, aki álmodott,
homályban élni nem lehet,

A szerelem és a halál édestestvérek.

Ez a szerelem egy ritka furcsa szeszélye: minél inkább szeret téged valaki, annál jobban menekülsz előle.

Időnként a szerelem igen kemény munkát kíván meg.

Abban a percben, ahogy az enyém lesz, már nem is kell, és amikor nem kaphatom meg, akkor csak rá vágyom.

Hagytam, hogy a szerelem sodorjon, mint a folyó; magával ragadjon az áramlata, nem harcolok ellene többé.

Ne kérdezd, miért reszketek érted...
lépj mellém... szívem szomorú,
Te és a hold, két elérhetetlen cél
a feledés hegyén.

Szabálytalan, ahogy mindig szeretlek.
Szétszórva és a faltól kérve féket.
Ebben már nincs öröm. Próbáld megúszni.
Zárj ki. Ez lesz az egyetlen esélyed.

Fájó, nehéz az olyan szerelem,
amit nemcsak a nyers élvezet éltet:
melynek kevés, ha a test meztelen,
s fogasra dobva kinn marad a lélek.

Letörlöm-e arcodról az esőket csókjaimmal? -
oly mindegy ez ma már nekem.
Ahogy az ősz a fagy beálltán a virágról,
lemondok rólad, szerelem.

Folyóknak énekeltem szerelmes bánatomban
hangom alámerült a hullámzó habokban
folyóknak énekeltem nekik mindent kimondtam
mindenre találtam szót szerelmes bánatomban.